Sajtó megjelenés

Közös mozgással egy nemes cél érdekében

Április 21-én, szombaton jótékonysági napot rendez az Angyalsóhaj Alapítvány az Erzsébet-házért. A délelőtt folyamán közös futáson, gyalogláson vagy épp kocogáson lehet részt venni, délután a Hagymaházban folytatódik a program, ahol többek között fellép a WOX Zenekar és az Írisz Táncklub Makó Sportegyesület is.

Az Angyalsóhaj Alapítvány hármas célkitűzéssel alakult meg 2016 szeptemberében. Az elmúlt időszakban több száz rászorult családnak tudtak segíteni, a tehetséges diákokat is pártolták, illetve most egy új intézményt szeretnének létrehozni Erzsébet-ház néven, ahol a 21 év feletti halmozottan sérült fiatalokkal tudnak foglalkozni szakemberek. Farkas Éva Erzsébet, az alapítvány fővédnöke elmondta, Kiss-Rigó László, a Szeged Csanádi Egyházmegye püspöke is a nemes cél mellé állt és természetes volt, hogy az Erzsébet-házat átadja az alapítvány részére.

– A jótékonysági napnak köszönhetően azon a napon kerül aláírásra az a vagyonkezelési szerződés, amelynek köszönhetően az alapítvány vagyonkezelésébe kerül az Erzsébet-ház, kifejezetten arra a célra, hogy a halmozottan sérült fiatalokat, családjaikat, illetve a városban és a térségben élő halmozottan hátrányos helyzetű családokat segítse, támogassa programokkal, különböző foglalkoztatásokkal – fogalmazott a fővédnök.

Berki Józsefnével már a decemberi jótékonysági süti kóstolón is találkozhattak. Az édesanya elmondta, nagyon hálásak a kezdeményezésért, ugyanis a 28 éves Dénes már kikerült az iskolapadból, így otthon élnek hármasban. Reméli, az Erzsébet-házban kapcsolatteremtésre is lehetőségük lesz a fiúval egykorúakkal. Dénes elárulta, a szombati jótékonysági mozgáson részt szeretne venni: kerékpárral teljesíti majd a távot. 

Vargáné Szalados Klára,  a Pápay Endre Oktatási Intézmény tagintézmény vezetője megerősítette, intézményük 1951 óta létezik, ahol 23 éves korukig tanulhatnak a fiatalok. A szülőknek nagy segítséget jelent ez. Az Angyalsóhaj Alapítvány kezdeményezéséhez örömmel csatlakoztak: szakembereket biztosítanak majd az Erzsébet-ház számára.

– A szombati futáson a diákjainkkal is részt veszünk, a délutáni programom pedig a pedagógusok is ellátogatnak – tette hozzá az intézményvezető.

Kovács Gábor sportszervező elmondta: a sport mindenkihez közel áll. A szombati mozgáson lehet sétálni, futni vagy kocogni is a Hagymatikum körül, mivel nincs megkötés, mivel lehet a távot teljesíteni. A „Mozdulj rá a jóságra!” program vendége Monspart Sarolta, világbajnok tájfutó lesz. A közös bemelegítésben Rozsanyi Renáta segít, a futáson pedig Sebők Árpád, senior versenyző is részt vesz. Szilágyi Réka, a kuratóriumi tagja hozzátette, a jótékonysági estet makói csoportok színesítik majd: a WOX Zenekar, a Makói Általános Iskola Bartók Intézményének kicsinyek kórusa, az Írisz Táncklub Makó Sportegyesület és a Forgatós Táncegyüttes, illetve Czibolya Kálmán a vizuális élményekről fog gondoskodni.

Sporttal, zenével az Erzsébet-házért

Civil szervezet, egyház, magánszemélyek, neves sportolók, illetve művészek fogtak össze egy hatalmas cél érdekében – derült ki kedden a makói Hagymaházban. Az Angyalsóhaj Alapítvány állt a kezdeményezés élére, s így valósulhat meg több makói, illetve kistérségi szülő álma. – Fogadóórán, fórumon is megkerestek azzal, hogy a városban és a környékén nincs olyan intézmény, ahol szervezett keretek között foglalkoznának olyan halmozottan sérültekkel, akik elmúltak 21 évesek – nyilatkozta Farkas Éva Erzsébet makói polgármester, az alapítvány fővédnöke. A városban találtak is egy olyan ingatlant, melyet érdemes lenne erre a célra átalakítani. A tulajdonossal, a Szeged-Csanádi Egyházmegyével fel is vették a kapcsolatot, s az egyház az alapítvány rendelkezésére bocsátotta az ingatlant. Makón a Pápay Endre Oktatási Intézménybe járnak a halmozottan sérült gyerekek. – Mi csak a fiatalokat tudjuk nevelni, oktatni már 1951 óta, az idősebbekkel azonban csak a szüleik tudnak már foglalkozni, ez nekik óriási feladatot jelent, hiszen mondhatni 24 órás ügyeletben vannak – tudtuk meg Vargáné Szalados Klára intézményvezetőtől. Ezért is lenne hatalmas segítség az Erzsébet-ház ezen családok számára, hiszen így a szülők napközben munkát vállalhatnának, hiszen sérült gyermeküket jó kezek között tudhatnák. Berki Józsefné nagyon örülne annak, ha megvalósulna ez az intézmény. – Fiam, Dénes 28 esztendős, így már rég kikerült az iskolából, ezért én otthon vagyok vele, társaságba nem nagyon tudom vinni, mivel nem nagyon érzi jól magát az egészségesek között – sorolta az édesanya. Berki Józsefné hozzátette: bízik abban, hogy az Erzsébet-házban kapcsolatot tudnak majd teremteni a hasonló problémákkal küzdő családokkal. Az álom megvalósításához azonban pénz kell. Ezért április 21-én, szombaton egy nagyszabású jótékonysági napot rendeznek, mely két részből, sportból és művészetből fog állni. – Már délelőtt 10 órától várjuk majd a segíteni szándékozókat a Hagymatikumnál, ahol megrendezzük a Mozdulja rá a jóságra! elnevezésű programot – vette át Kovács Gábor sportszervező. Mindenki az állóképességének megfelelően futhat, kocoghat, nordic walkingozhat vagy kerékpározhat. Rozsnyai Renáta edző melegíti majd be a résztvevőket, a futásnál pedig Sebők Árpád senior versenyző áll majd a rendelkezésre. A segíteni szándékozókkal együtt fog majd sportolni Monspart Sarolta világbajnok tájfutó is. A zene, a tánc és az ének is szerves része lesz a napnak. A Hagymaházban 18 órától különböző műsorok várják majd a vendégeket. – Fellép a VOX Zenekar, a Makói Általános Iskola Bartók intézményének Kicsinyek Kórusa, az Írisz TSE és a Forgatós Táncegyüttes – tudtuk meg az alapítvány kuratóriumi tagjától, Szilágyi Rékától. Az eseményt pedig Czibolya Kálmán rögzíti. Mind a két helyszínen gyűjtőládákat is kihelyeznek, s ezekbe is várják az adományokat.

Angyali segítséget kaptak a maroslelei gyerekek.

Tizenöt, maroslelei gyerek vehetett át ajándékcsomagot az Angyalsóhaj Alapítvány jóvoltából. Az adományok édességet, gyümölcsöt és tartós élelmiszert is rejtettek. A nagy csomagokat a gyerekek alig bírták elvinni.

Még decemberben vitte színpadra Tóth Jennifer és a maroslelei fitneszre járó gyereke a Padlásunk tündér üzenete című darabot, amelynek bevételéből a helyi kicsiket szerették volna támogatni. Az akkori jótékonysági rendezvényen 100 ezer forint gyűlt össze, amelyből tizenöt ajándékcsomagot tudtak összeállítani az apróságok részére.  Tóth Jennifer, az alapítványi est megálmodója elmondta, középiskolásként egykor ő is részese volt az Angyalsóhaj produkciónak, ezért is gondolta úgy, hogy megszervezi a decemberi előadást – úgymond – köszönetként.

– Szeretnék elindítani egy mozgalmat, amely két párhuzamos szálon futna. Az egyik, a tehetséges gyermekeknek a színpadra vitele, hiszen az hatalmas lehetőség számukra. A másik nagyon fontos része az lenne, a jótékonysági esteken befolyt összeget a koruk béli rászoruló gyerekhez tudjuk eljuttatni – fogalmazott Jennifer. Farkas László, az Angyalsóhaj Alapítvány elnöke elmondta, köszönettel tartozik Jennifernek, aki megálmodta és létrehozta a decemberi produkciót. Az elnök hozzátette, az alapítvány célja az, hogy támogassák a térségben élő gyerekeket, diákokat. A maroslelei önkormányzat is hozzájárult a tizenöt ajándékcsomaghoz: Martonos György polgármester elárulta, Maroslelén komoly hagyománya van a civil szervezetek működésének és aktivitásának. A civilek mellet a település is támogatja a rászoruló családokat. A mostani adománycsomagban helyi termékek is kerültek, ugyanis a Kereskedelmi és Gazdainformációs Központban előállított olajos magvakból és poralapú áruk is helyet kaptak a csomagba. – Nagyon meglepődtem, hogy mi is kapunk ajándékcsomagot. A kislányom szinte mindent szeret, amely ebben található, mivel nagyon édesszájú – tette hozzá Tímea.

Monspart Sarolta is részt vesz az Angyalsóhaj sportnapján.

Közel 30-an keresték fel Farkas Éva Erzsébet polgármestert a szerdai fogadóóráján. A város első emberéhez szociális-és munkaügyben, illetve járdaprogrammal kapcsolatban fordultak a lakók. Április közepén egy jótékonysági sportnapot szervez az Angyalsóhaj Alapítvány, amelyre Monspart Saroltát hívják meg.

Angyali segítséget kapott 8 család.

Nyolc család 31 ezer forint értékű ajándékcsomagot vehetett ma át az Angyalsóhaj Alapítványtól. Az adományok mind egyedi tartalmúak voltak, mindenki azt kapta, amire a legnagyobb szüksége volt.

Farkas Éva Erzsébet polgármester, az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke idén is felajánlotta éves cafetéria juttattatását egy jótékony célra: 200 ezer forintból nyolc családnak állított össze az Angyalsóhaj kuratóriuma személyre szóló csomagokat. A polgármester elmondta, a családok kiválasztásához az általános iskolák vezetőitől kértek a segítséget. A kezdeményezéshez az egyik makói hipermarket is csatlakozott, ők 6 ezer forinttal pótolták ki a polgármester felajánlását.

Makó Brigitta, Rigó-Vas Edit, Prágai Edit, Wöller Gábor, Herczeg Márta MónikaHorváth Jánosné, Dégi József és Kovács Erika vehette át a névre szóló ajándékokat. Erikát jól ismerhetik a makóiak, ugyanis az egész város összefogott érte és a családjáért. Ahogy ő mondta, nem tudja elégszer megköszönni a sok támogatást, amelyet idáig kapott.

– Nagyon sok segítséget kaptunk és a legszebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy ennyi jó lelkű ember lakja ezt a kis várost. A kislányom miatt vállaltam a nyilvánosságot, ezért bízom benne, hogy egyfajta barátságok is kialakultak emberek között és közöttünk is – fogalmazott Erika, aki 7 éve egyedül neveli négy gyermekét. A legkisebb, Dorina 24 órás ellátást igényel, miután születésekor újra kellett éleszteni oxigénhiány miatt. Most az a céljuk, hogy Budapestre tudjanak költözni, ahol a kislány megkaphatja a szükséges kezeléseket, amelyekkel műtéteket és problémákat kerülhetne el.

Segítő sütemények is voltak advent vasárnapján.

Advent első vasárnapja édesre sikerült: az Angyalsóhaj Alapítvány jótékonysági sütikóstolóján mindenféle színű, formájú és ízű finomságokat készítettek a lelkes makóiak. Emellett a hit gyertyáját is meggyújtották.

Egy jó ügy mellé állt az Angyalsóhaj Alapítvány: az egyesület azt a célt tűzte ki célul, hogy a halmozottan fogyatékos fiatal felnőttek számára gondozóházat alapítsanak az úgynevezett Erzsébet-házban, a Szent István tér 9. szám alatt, amelyet a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke ajánlott fel bérmentesen. A jótékonysági süteménykóstoló házigazdája Libor Mária „Limara” gasztroblogger volt, aki Angyalsóhaj emblémás mézeskalácsokat készített.

– Egy adag masszából 15 tepsinyi mézeskalács készül el. Ehhez 30 deka vajat vagy margarint össze kell olvasztani 20 dekagramm mézzel. Külön 6 darab tojást 20 deka porcukorral, egy csomag mézeskalács fűszerkeverékkel, illetve kettő teáskanál szódabikarbónával ki kell habosítani. Másfél kiló lisztet át kell szitálni, majd a vajas-mézes és a tojásos masszát jól össze kell keverni, utána egy napot pihentetni kell viszonylag hűvös helyen. 2-3 nappal később ki lehet szaggatni, majd megint hagyni kell pár napot és utána lehet díszíteni – árulta el „Limara” a mézeskalács receptjét.

A felhívásra nagyon sokan készültek süteményekkel, köztük Petrik József és felesége. Ők zserbóval kínálták a makóiakat. A Total Mirage Kft. ügyvezetője fontosnak tartja, hogy aki tud másoknak segíteni, az tegye is meg. Hozzátette, a cégük minden évben egy jó ügy mellé állnak.

Gyertyafényes sütikínálás.

Sérült fiatal felnőttek napközbeni ellátására alkalmas intézmény kialakítására gyűjtött vasárnap az Angyalsóhaj Alapítvány Makón. A Makovecz téren lévő adventi koszorúnál - melynek első gyertyáját is ekkor gyújtották meg - rendezték meg a jótékonysági sütikóstolót.

Időst, fiatalt, belvárosit, külterületen élőt, egyszóval mindenkit megmozgatott vasárnap a segítőszándék Makón. Több százan jöttek el a Hagymatikum elé, hogy részesei lehessenek a jótékonysági sütikínálásnak. Sokan finomabbnál finomabb finomságokkal készültek, az ezeket elfogyasztók pedig adományaikkal járultak hozzá a közös célhoz. Ami nem volt más, mint az, hogy a Szent István téren kialakíthassanak egy olyan nappali intézményt, melyben a sérült fiatal felnőttekkel foglalkozhatnak a szakemberek. A kezdeményezés élére az Angyalsóhaj Alapítvány állt. 

Az alapötlet Libor Máriától, azaz Limarától származik. A gasztroblogger hívta fel a figyelmét az alapítványnak arra, hogy nagyon nagy szükség van egy ilyen jellegű létesítményre. - A sérült, beteg fiatalokkal csak 23 éves korukig foglalkoznak intézményi szinten, utána csak a családjukra számíthatnak, ráadásul ilyen intézmény nemhogy Csongrád megyében, de az egész régióban sincs - vette át a szót Libor Mária.

A Berki családban három fiú van. - Közülük Dénes születése óta sérült, napi 24 órás felügyeletre szorul, az életemet így ennek szenteltem - tudtuk az édesanyjától. Berki Józsefné és Dénes is szétnézett az adventi vásárban és a sütikínáló standoknál is elidőztek. Az anyuka elmondta: örül ennek a kezdeményezésnek, hiszen ez sokat segít a Déneshez hasonló egészségügyi problémákkal küzdő fiatal felnőtteken.

- Mindig is fontos dolgonak tartottam azt, hogy aki képes rá és olyan helyzetben van, az segítse a rászorultakat - fogalmazott Petrik József. A Total Mirage Kft. ügyvezetője hozzátette: cége már több alkalommal is adakozott, s ez az akció különösen azért jelentős a számára, mert látja, hogy makóiak segítenek makóiaknak. - A feleségem sok mindent hozott a jótékonysági kóstolóra, így az egyik kedvencemet, zserbót is - mondta végül Petrik József.

 

Fogyatékkal élő fiatalokon segít az Angyalsóhaj.

– A makói Angyalsóhaj Alapítvány következő nagy célja az, hogy sérült fiataloknak nappal ellátást, foglalkoztatást biztosító házat hozzon létre – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján az alapítvány fővédnöke, Farkas Éva Erzsébet polgármester. A város már tárgyal a Szeged–Csanádi Egyházmegyével egy Szent István téri ingatlan használatbavételéről erre a célra.

Elhangzott: a szellemileg sérült vagy mozgásukban korlátozott fiataloknak, illetve családjuknak nagy gondot jelent, hogy ők 23 éves korukban kikerülnek az ellátórendszerből, és onnantól jellemzően ki sem mozdulnak otthonról. Erre a problémára a lapunkban is bemutatott gasztroblogger, Libor Mária hívta fel az egyébként rászoruló családokat, illetve a helyi művészetoktatást, tehetséggondozást segítő alapítvány figyelmét.

A szervezők remélik, hogy a nemes cél megvalósításához minél több magánember, vállalkozó is csatlakozik majd. Ennek érdekében december 3-án jótékonysági süteménykóstolót tartanak, ahová jó szívvel várják a felajánlott finomságokat is.

Angyali segítség sérült felnőtteknek.

A makói úgynevezett Erzsébet-házat szeretnék átalakítani olyan intézménnyé, mely sérült felnőttek nappali ellátására lenne alkalmas - derült ki az Angyalsóhaj Alapítvány hétfői sajtótájékoztatóján. A szervezet ehhez vállalkozók és magánszemélyek segítségét is kéri. Figyelemfelkeltés céljából december 3-án jótékonysági sütikínálást szerveznek.

A makói Angyalsóhaj Alapítvány hétfőn a Hagymaházban tartott sajtótájékoztatót, melyen egyrészt ismertették, mi mindent is csinált a szervezet az idén, de az is elhangzott, miket szeretnének a közeljövőben megvalósítani. Farkas Éva Erzsébet polgármester, az Angyalsóhaj fővédnöke, Varga Márta, az alapítvány kommunikációért felelős kuratóriumi tagja, s Libor Mária, vagyis Limara gasztroblogger tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit.

Az alapítvány számos feladata közül az egyik a szociális ügyek felvállalása. - Csongrád megyében, de az egész térségben nincs olyan intézmény, melyben olyan sérült fiatal felnőttekkel foglalkoznának, akik betöltötték a 23. életévüket - kezdte Farkas Éva Erzsébet. A városvezető elmondta: számos polgármesterri fogadóóráján fordultak hozzá ilyen problémával az érintett családok.

Ez a gond természetesen nem csupán az önkormányzatot, az alapítványt, hanem magánszemélyeket is foglalkoztat. Így többek között Libor Máriát, azaz Limarát is, aki meg is kereste az Angyalsóhajt ebben az ügyben. - Azok a szülők, akik sérült gyermekeket nevelnek, nincs szabadidejük, ünnepük, hiszen 24 órás feladatuk van, rajtuk segítene az az intézmény, ahol napközben legalább 3-4 órát foglalkoznának a szakemberek a fiatal felnőttekkel - sorolta a gasztroblogger.

- A Szeged-Csanád Egyházmegye tulajdonában lévő Szent István tér 9. szám alatti ingatlan átalakítása jelentős költséggel jár, így nagyon szívesen fogadunk el mindenféle segítséget - vette át a szót Varga Márta. Az alapítvány kommunikációért felelős kuratóriumi tagja kiemelte: vállalkozók, de civilek támogatását is várják. Első lépésként - úgymond figyelemfelkeltő célzattal - december 3-én egy jótékonysági sütikínálást szerveznek.

 

Gondozóházat hozna létre az Angyalsóhaj Alapítvány.

A fiatal felnőttek gondozóházának kialakítására gyűjt a makói Angyalsóhaj Alapítvány, mely december 3-án sütikínálóval hívja fel erre a figyelmet.

 

A Szent István tér 9. számú egyházi ingatlanban szeretne létrehozni az Angyalsóhaj Alapítvány egy olyan házat, amely az egészségkárosodással, szellemi fogyatékossággal élő felnőtteken és családtagjaikon kíván segíteni. December 3-én figyelemfelhívó süteményosztást rendeznek ennek érdekében – jelentette be a Hagymaházban tartott mai sajtótájékoztatón Farkas Éva Erzsébet, az Angyalsóhaj Alapítvány védnöke, Varga Márta kuratóriumi tag és Libor Mária ötletgazda.

A hátrányos helyzetű, szociálisan nehéz helyzetben lévő családokat segíti, a tehetséges fiatalokat támogatja és Művészek Katedrájával magas szintű művészeti képzést nyújtó Angyalsóhaj Alapítvány, mely működése egy év alatt több mint 200 adományt juttatott el rászoruló családokon segítve .

Farkas Éva Erzsébet elmondta, polgármesteri fogadóóráin és lakossági fórumain több olyan családdal is találkozott, akiknek gyermekei értelmi fogyatékossággal élnek, vagy mozgáskorlátozottak. Az ő segítségükre szeretnének létrehozni vállalkozók és a Szeged-Csanádi Megyés Püspökség segítségével egy nappali foglalkoztatót, a Szent István tér 9. számú, egyházi tulajdonú épületben. Az ezzel kapcsolatos használatbavételi szerződés jelenleg előkészület alatt áll.

Az adventi időszakban ez irányban szeretnének lépéseket tenni, hogy a makói térségben lévő több mint 60 olyan család, akik 23 év feletti fiatal felnőtteket gondoznak odahaza. Számukra ugyanis nincs nappali foglalkoztató a megyében, így merült fel az igény, hogy őket legalább napi 3-4 órában foglalkoztassák szakemberek bevonásával.

Elmondta azt is, bízik abban, hogy magánszemélyek, vállalkozók és cégek csatlakoznak a kezdeményezéshez, s megköszönte a támogatók idei segítségét. Az Angyalsóhaj Alapítvány védnöke hozzátette, advent első napján, azaz december 3-án civil megmozdulásként sütikínálóval szeretnék felhívni a figyelmet erre a kezdeményezésre.

Aki ehhez csatlakozni akar, annak a jelentkezését az info@angyalsohaj.hu email címre várják. Nincs más feladatuk, mint otthon sütit sütni, elvinni, s kínálni az embereknek.

Libor Mária elárulta, hogy ő kereste meg ezzel a problémával a polgármestert. – Ezek a gyerekek 23 éves koruktól kikerülnek a nappali intézményhálózatból életük további részét sok esetben otthon, a négy fal közt, elszigetelten töltik. Az életminőségük romlik, s a családjuk is nehezebb helyzetbe kerül. Ezek a gyerekek lehetnek autisták, értelmi vagy látássérültek, oxigénhiánnyal születettek, s ellátásuk 24 órás munkát jelent.

A gondozóház kialakításához mindennemű segítséget, berendezést szívesen várnak.

Oldalak