Rámozdultak a jóságra

Kicsik és nagyok, idősek és fiatalok álltak rajthoz közösen szombaton a makói Hagymatikum előtt felállított Rádió 7-es kapunál, hogy részt vegyenek a Mozdulj rá a jóságra! jótékonysági nap délelőtti sportprogramján. Az Angyalsóhaj Alapítvány azért szervezte meg ezt az eseményt, hogy adományt gyűjtsenek az úgynevezett Erzsébet-ház kialakítására. A városban, de a környékén sincs olyan intézmény, ahol halmozottan sérült fiatalokkal tudnának szervezett körülmények között foglalkozni. Az eseményen részt vett Monspart Sarolta is. A világbajnok tájfutó egy országos hálózatot hozott létre, melynek lényege, hogy az időseket rávegye a rendszeres mozgásra. – Nagyon nehéz őket kimozdítani, hosszú rábeszélés kell hozzá, de azt szoktam nekik mondani, hogy ez nem csak sport, hanem egy kiváló közösségi alkalom is – fejtette ki a sportoló. Monspart Sarolta hozzátette: nagyon sok az idős özvegyasszony, ezért arra kéri a nőket, vigyázzanak a férjükre, párjukra, ne követeljenek tőlük túl sokat és ami a lényeg, ne adjanak nekik annyit enni. A téren gyülekezőket Rozsnyai Renáta hangolta, készítette fel a futásra. Az aerobikedző egyszerű gyakorlatokkal melegítette be a vidám társaságot. A MENYUKE, vagyis a Megváltozott Munkaképességűek és Nyugdíjasok Makói Közhasznú Egyesületének több tagja is eljött. Köztük Telek István is. A társaság a nordic walkingnak, vagyis a botos sétának hódol. Pista bácsinak csak az egyik eszköze volt sportbot, a másikban egy öreg, göcsörtös faágat szorongatott. – Erdélyben, a Bihari hegységben túráztunk, s ott eltört az egyik botom, s találtam helyette ezt, azóta a szívemhez nőtt, s viszem magammal mindenhová – árulta el Telek István. Profik is rajthoz álltak. Sebők Árpád többszörös senior futóbajnok. – Nagyon jó a cél, ezért is döntöttem úgy, hogy elfogadom az alapítvány felkérését és részt veszek rajta – nyilatkozta a 74 esztendős sportoló. Sebők Árpádnak nem számít, hogy tél van vagy nyár, rója a köröket a MAK-pályán. – Edzésben kell magamat tartani, ahogy melegszik az idő, én annál jobban beöltözöm és még ólomsúlyokat is erősítek a lábaimra, így készülők a versenyekre – összegzett Sebők Árpád.