Sajtó megjelenés

Világifjúsági fúvószenekar alakul a Művészetek Katedrája keretében

Mint arról már korábban beszámoltunk ismét megnyitja kapuit az Angyalsóhaj Alapítványnak köszönhetően életre hívott Művészetek Katedrája a nyáron. Ezen apropóból nemrégiben, a József Attila Városi Könyvtárban Bátori Éva, Dr. Csikota József, valamint Sonkodi Rita művészek mondták el gondolataikat a makói szabadegyetemről egy beszélgetés keretében, melyet Varga Márta az alapítvány kuratóriumi tagja vezetett.

Harmadszorra rendezik meg Makón a Művészetek Katedráját

Augusztus 5-e és 15-e között harmadik alkalommal szervezi meg Makón az Angyalsóhaj Alapítvány a Nyári Összművészeti Szabadegyetemet. A katedra népszerűsítése érdekében kedd este a könyvtárban egy kerekasztal beszélgetést tartottak. A szabadegyetem egyik oktatója, Bátori Éva operaénekes a Rádió 7-nek elmondta: egyre népszerűbb a katedra, hiszen nem csupán egyre több fiatal művész jelentkezik diáknak, hanem az oktatók száma is gyarapodik. Bátori Éva kitért arra is, hogy többek között azért hozták létre a katedrát, hogy bebizonyítsák azt, miszerint Makón és környékén is élnek tehetséges művészpalánták. A világ számos pontjára elkerült, s ott hírnévre szert tett makóiak nyaranta visszatérnek a szülővárosukba, hogy a fiatalokat oktassák. Az operaénekes hozzátette: az ő példájuk is azt mutatja, nem kell ahhoz budapestinek lenni, hogy felfigyeljen a tehetségre az ország és a világ.

Harmadjára is lesz Művészetek Katedrája Makón

Nyolc művészeti ággal, és két „Katedra Plusz” vendéggel tartja meg augusztus 5. és 15. között az összművészeti szabadegyetemet az Angyalsóhaj Alapítvány. Kerekasztal beszélgetésen mutatták be az idei programot.

– Szeretnénk Makóra visszahozni abból a tapasztalat mennyiségből, amit szereztünk a világban. – mondta el portálunknak Bátori Éva a Művészetek Katedrája Kezdeményezésről. Az operaénekes kiemelte, a tavalyi négy művészeti ág tovább bővült, idén nyolc kiváló tanár érkezik Makóra a nyáron.

– Rengeteg tábor, nyári egyetem van, olyan azonban, ahol majdnem minden művészeti ág megtalálható, nem nagyon. Az is a különlegessége, hogy a művészeti ágak átjárhatóak egymás közt. – tudtuk meg Bátori Évától.

Az operaénekes hangsúlyozta, a kurzusok is egyre népszerűbbek, ami többek között annak is köszönhető, hogy a város teljes támogatását élvezi a Művészeti Katedra.

– Nagyon ritka Magyarországon, és mindenütt a világban, hogy egy ilyen, kultúrát szerető és támogató polgármestere van egy városnak. Majdnem mindenütt a pénz az úr, a művészet pedig viszi, és nem hozza. – tette hozzá.

Vár a Művészetek Katedrája!

Immár harmadik alkalommal nyitja meg kapuit az Angyalsóhaj Alapítványnak köszönhetően életre hívott Művészetek Katedrája. Augusztusban nyolc kurzus várja az érdeklődőket, akik neves mesterektől tanulhatnak.

Világifjúsági Fúvószenekar is színesíti idén a Művészetek Katedráját

Augusztus 5 és 15 között nyolc művészeti kurzus kerül megrendezésre a Nyári Összművészeti Szabadegyetemen.

Színművészet, népi ének, hegedű, klasszikus ének, rézfúvós, mozgásművészet és képzőművészet kurzus is várja a Művészetek Katedrája résztvevőit, de egy Világifjúsági Fúvószenekar is alakul augusztus első felében, amely nemcsak Makón, hanem Oroszországban is színpadra állhat majd.

– Amikor elkezdtük három évvel ezelőtt, azt tűztük ki magunk elé, hogy olyan nagyon sokan vagyunk művészek, akik elszármaztunk Makóról, hogy visszajönnénk ide, visszahoznánk a barátainkat, és a most felnövekedő kis művészpalántákat próbálnánk esetleg arra az útra ráirányítani, ami nekünk már a hátunk mögött van. Szerintem ez egy nagyon felelősségteljes dolog, mert akiket a “kezünkbe kapunk”, nemcsak mesterként, hanem kicsit barátként is szeretnénk segíteni – hangsúlyozta Bátori Éva operaénekes, Érdemes és Kiváló művész, visszaemlékezve a katedra indulására. A klasszikus ének kurzus vezetője továbbá kiemelte: nem lesz olyan kurzus, amelybe nem lesz makói gyerek benne, ebben pedig az Angyalsóhaj Alapítványnak nagyon nagy szerepe van.

Az idei évben újdonság, hogy egy látványos weboldal is várja a kurzusok után érdeklődőket, ahonnan a jelentkezési lap is könnyedén elérhető. Mint Kis Izabella elmondta: a felhasználóbarát honlapon egy visszaszámláló is található, amely jelzi, mikor veszi kezdetét a Művészetek Katedrája. Ezek mellett a katedra hitvallásáról is olvashatnak a weboldalra látogatók, de az utóbbi két év történéseit is megtekinthetik a galériában.

A katedra életében először az idei évben egy Világifjúsági Fúvószenekar is alakul, amelybe a világból mindenhonnan érkeznek majd, Amerikától kezdve, Európán át, egészen Kínáig – tudtuk meg Csikota Józseftől. A mintegy 100 fős zenekar egy világrepertoárral készül, minden földrészről egy-egy zeneszám felcsendül majd augusztus 15-én, Makón a pavilonban egy hangverseny keretein belül, illetve Oroszországban is színpadra áll majd a zenekar, amelynek vezetője Marosi László karmester lesz majd.

– A fiatalok jönnek ide; makóiak és nem makóiak, az egész világ rákattinthat a honlapra, és valahol úgy érezzük, hogy tényleg itt, Magyarországon van egy határ menti kis város, és valami szépet, jót, világraszólót tud csinálni – fogalmazott Csikota József, kiemelve a városvezetés és a polgármester, illetve a támogatók segítségét.

– Azt érzem, azt élem meg, hogy ebben a városban nagyon sok mindenki összefog, és egy nagyon jó dologért menetelünk előre, nemcsak itt Makón, a megyében, vagy Magyarországban, Európában, hanem azt is mondhatnám, hogy az egész világban jó irányba vagyunk – hangsúlyozta.

˝Egy kitüntetés nem jogokat, hanem kötelezettséget jelent˝: Magyarország Kiváló Művésze Díjat kapott Bátori Éva

Több városban is oktat, boldogan adja át a tudását, nemsokára pedig a Müpában megszólaló Hovanscsinában énekel. A színházi világnapon is épp Szegeden oktatott Bátori Éva.

Bátori Éva Makón született, sűrűn megfordul Szegeden. Fia az SZTE hallgatója. – Innen indultam. Ő idejött, hogy én általa, vele visszatérhessek. Most tíz, a szegedi színház énekkarában leszerződtetett fiatal operaénekessel dolgozom. Tavaly kért fel a munkára Gyüdi Sándor. Szegeden nagyszerű énekmesterek vannak, és Pál Tamás, a fantasztikus zeneiségével és tudásával. Tiszta volt számomra, hogy a dolgom csak kapukat, érdeklődést nyitogatni. Megmozgatni a fiatalok fantáziáját, beindítani újra a kísérletező kedvüket, újdonságokkal megismertetni őket az énektechnika területén.

A munka eredményét mutatja a szoprán szerint a tavalyi Figaro-előadás, amelyben többen is főszerepet énekeltek a növendékei közül. – Ha egy színházban ilyen énekesek vannak, mint ők, az bizony igazi tőke. Az, hogy a színház segítséget nyújt hangjuk ápolásához, azt jelenti, az igazgatóság tudja ezt. Az értékek megbecsülése manapság nem mindig kap teret. Ezért örömömre szolgál, hogy az új igazgató, Barnák László meghagyta a lehetőségünket a munkára.

Bátori Éva az SZTE Zeneművészeti Karán is oktat, s külön hálás a dékán, Tóth Péter lelkes hozzáállásáért. Ebben az évben a késő romantikával, a fin de siecle-lel és hatásával foglalkozik. Elemzi diákjaival a társadalmi hátteret, megismerkednek az új énekiskolák kialakulásával, és előadásokat hallgatnak a művészeti ágakban megjelenő századfordulós változásokról, és persze muzsikálnak. Egy jó kis intelligenciára éhes csapata van, ahogy ő fogalmazott.

– Nagyon szeretek tanítani, bárhova hívnak, megyek – mondta. Nyáron a Miskolci Operafesztiválon tartja az első mesterkurzusát. – A Debreceni Nyári Akadémián a nyitókoncerten Selmeczi Györgytől a Fehér László balladáját éneklem a szerzővel, a végén pedig a Petrovics-énekverseny lesz, amelynek „szülőanyja és dajkája" vagyok. Ezt azért hívtuk életre, mert a tanár úr nekem írta utolsó művét. Az augusztus Makóé. Megrendezzük a Művészetek Katedrája nevű nyári egyetemet, amelyre Floridából, Hollandiából, Regensburgból, Berlinből jönnek oktatók. Makón van a városnak egy kultúrát szerető és értő vezetése Farkas Éva polgármesterrel az élén. Boldogan viszem haza az összegyűjtögetett tudást.

Bátori Éva az USA-ban visszatérő vendég, a Nyugat lányai Minnie-jeként is színpadra lépett már. Most itthon átvehette a Magyarország Kiváló Művésze díjat. – Egy kitüntetés nem jogokat, hanem kötelezettséget jelent. Remélem, ez az általam képviselt értékrendnek is szól. Színvonalas, maximális felkészültségen alapuló tudást kell a színpadra vinni, darabra koncentráltan dolgozni. Érdekes a fiatal kollégákon megfigyelni a próbaidő alatti változást. Eszembe jut, mikor a Jenufát csináltuk Marton Évával, ahogy mi változtunk. Nem késtünk el, mert ő sosem késett. Nem hibáztunk, mert ő sosem hibázott.

Marosmenti Vállalkozók Szövetsége 200 ezer forintot ajánlott fel az Erzsébet-háznak

A makói vállalkozók ismét bizonyították segítőkészségüket a városért, az itt élőkért érzett felelősséget – írja közösségi oldalán Farkas Éva Erzsébet.

– Köszönet mindazon vállalkozóknak, magánszemélyeknek, nyugdíjas kluboknak, civil szervezeteknek, önkénteseknek, az Angyalsóhaj Alapítvány kuratóriumi tagjainak, akik fontosnak tartották, közös üggyé tették az Erzsébet-ház létrejöttét. – írta a támogatás átvételéről készült kép mellé Makó polgármestere.

Farkas Éva Erzsébet hozzátette: az adományozók ezzel a városban élő súlyos, középsúlyos, halmozottan sérült és autista fiatalok, családjaik, boldogulásához járultak hozzá, akik számára hatalmas segítséget nyújthat majd a megyében is egyedülálló terápiás szolgáltatások biztosítása, valamint a strukturált foglalkozások tartása.

A polgármester posztjából az is kiderül, hogy a közös összefogásnak, illetve a nagylelkű vállalkozóknak köszönhetően megkezdődhettek az Erzsébet-ház felújításának munkálatai, így 2019. május 11-én Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral közösen adnak majd át.

Nagycsaládosok gyerekeinek ajánlotta fel cafeteriáját Farkas Éva

A polgármesternek 200 ezer forint cafeteria juttatás jár, ám a korábbi évekhez hasonlóan most is jótékony célra fordítja azt.

SZÉP-kártyára kéri, és az Angyalsóhaj Alapítvány javára ajánlja fel az idei cafeteria juttatását, számolt be róla Farkas Éva Erzsébet a mai rendkívüli testületi ülésen. Ebből az összegből mintegy 50 nagycsaládos gyerek utazhat majd el a Szegedi Vadasparkba, ahol vendégül is látják őket.

Boldog gyermekarcok a Hagymaházban

A Makói Teátrum Oscar Wilde: A boldog herceg című előadását nézhették ma délelőtt meg a szerény kürölmények között élő makói általános iskolások majd a darab végén egy igazi meglepetésben is részesültek, ugyanis a Makói Önkormányzat, az Angyalysóhaj Alapítvány, valamint a Makói Fiatalok Akadémiája ajándékcsomagokkal lepték meg őket. Ehhez személyesen Farkas Éva Erzsébet is hozzájárult, aki polgármesteri alapjából mintegy százhúzezer forintot ajánlott fel erre a nemes célra.

Ajándékcsomagokkal készült az önkormányzat, az Angyalsóhaj Alapítvány és a Ma-fi-a a gyerekeknek

A csomagok átadása előtt pedig a gyerekek megtekinthették Oscar Wilde: “A boldog herceg” című színházi darabot is, a Makói Teátrum előadásában.

Péntek délelőtt ingyenes előadással kedveskedett a MATE a fiatal közönségnek. A társulat A boldog herceg történetét vitte színpadra. Mint Varga Norbert portálunknak elmondta: sok feldolgozás létezik a műből, ők vegyítették a dolgokat, így a zenés mesejáték hagyománya is megjelenik az előadásban, a kissé szomorú karácsonyi történet pedig a gyerekeknek és felnőtteknek is tanulsággal szolgál. A művészeti vezető kiemelte: az előadás arra hívja fel a figyelmet, hogy karácsonykor és a mindennapokban is segítsünk másoknak.

Az előadás előtt köszöntőt mondott Farkas Éva Erzsébet, a polgármester szólt az adventről, illetve köszönetet mondott Weszelyné Véghseő Henriett képviselőnek a szervezésért, illetve a Makói Teátrum tagjainak és a segítőknek is. A polgármester két dallal is készült a gyerekeknek, a Csendes éj történetét pedig meg is osztotta a közönséggel.

A játékok gyűjtését egy hónappal ezelőtt kezdte meg a Ma-fi-a, az akció során több száz játék gyűlt össze – tudtuk meg Bertus Barcza Anikótól. A közösségszervező kiemelte: a mai napon senki nem fog üres kézzel távozni, mindenki kap egy kis ajándékot.

Makó Város Önkormányzata és a Makói Fiatalok Akadémiája által gyűjtött adományok mellett az Angyalsóhaj Alapítvány 25 ajándékcsomagot osztott szét a szerényebb körülmények között élő családok számára, illetve további 25 ajándékcsomagot adott a Pápay Endre Oktatási Intézmény hátrányos helyzetű, halmozottan fogyatékkal élő, sérült tanulóinak. Farkas Éva Erzsébet polgármesteri képviselői alapjából 120 ezer forintot ajánlott fel karácsonyi ajándékokra a makói gyermekek részére.

Oldalak