Már meghaladta a 100 főt azok száma, akik az Angyalsóhaj Alapítvány idei nyári táboraiban eddig részt vettek.

És még a csillagszóró sem játék - mondta lelkesen az egyik kis táborozó arra a kérdésre, hogy milyen tűzveszélyes tárgyakról tudnak, és így folytatta: egyszer dédimamánál csillagszóróztunk, és a lepattant szikra meggyújtotta a fenyőt.

Játékdzsungellé változott egy hétre az Erzsébet házunk, csak azért, hogy a sérült, valamilyen egészségkárosodás miatt fejlesztésre szoruló gyermekek is táborozni tudjanak.

Az Erzsébet házban ezen a héten a Mancs őrjárat tábor zajlik.

Ötletes, szabadtéri kiállítással zárta az egy hetes alkotómunkát a 23. alkalommal megrendezett Makó és Térsége Ifjúsági Művésztelep, az Erzsébet házban.

Merlin, a terápiás csodakutya minden gyermekarcra képes mosolyt varázsolni.

Az Angyalsóhaj Alapítvány nyári táborainak sorát a pedagógiai szakszolgálat szakemberinek tematikus hete nyitotta az Erzsébet házban.

Eperjesi Mátyás Sándor a következő egy évben nem fizet tandíjat a Makói Magánzeneiskolában. A tehetséges fiatal jövő évi tanulmányainak költségét az Angyalsóhaj Alapítvány vállalta át, az iskola javaslata alapján.

Pásztor Panna és Nagy-György Ildikó 8. z osztályos tanulók kapták idén a Makói Általános Iskola ballagó diákjai közül az Angyalsóhaj Alapítvány díját. Az elismerést és pénzjutalmat Farkas László alapító és Szilágyi Réka kuratóriumi tag adták át az iskola ballagási ünnepségén. Különdíjat kapott Farkas László alapítótól a szintén most ballagó Kiss Henrietta is, nyolc éven át tartó kiemelkedő tanulmányi, és versenyeredményeiért.

Már csak néhány nap, és kezdődik nyári szünet, amely a sok öröme mellett azt a terhet teszi a szülők válláról, hogy több héten át gondoskodniuk kell gyermeküknek biztonságos helyről és hasznos időtöltésről.

Oldalak