A november második felében útjára indított akcióhoz több százan csatlakoztak. Számos felajánlás érkezett, magánszemélyek és vállalkozások egyaránt hozzájárultak a hatalmas mennyiségű ajándék összegyűjtéséhez.

A Centon Kft. ügyvezetője nyújtotta a legtöbb támogatást ebben az évben alapítványunknak, egyebek mellett az adventi adománygyűjtéshez is hozzájárult.

Egy év alatt összegyűjtött borravalójukat, kereken 150 ezer forintot ajánlottak fel az Angyalsóhaj alapítványnak az M43-as autópályán található, Szent Gellért pihenőhely dolgozói.

1 kilogramm sertéskaraj, szintén 1 kilogramm csirkemell, két pár hurka és 2 pár kolbász - ez volt a tartalma egy csomagnak, amelyből 50 darabot ajánlott fel az Angyalsóhaj Alapítványnak Kurai Mihály.

Öröm megtapasztalni idén is, hogy nagyon sok magánszemély és vállalkozás érzi át a segítségnyújtás jelentőségét, a mások iránti felelősségvállalás szép feladatát.

Plüssök, könyvek, ruhaneműk, édességek, tartós élelmiszer és higiéniai termékek gyűltek heteken át a makói Figyi Coffe Manó műhelyében, hogy olyan családok karácsonyfája alá kerülhessenek, ahol szükség van rájuk.

Megalakulásunk óta működésünk legtevékenyebb időszaka az advent. Ilyenkor számos módon fordulunk a magánszemélyek és vállalkozások, civil szervezetek felé, hogy adományaikkal, támogatásukkal segítsenek nekünk.

230 adag meleg étellel érkezett ma az Angyalsóhaj Alapítvány a makói Egészségügyi Ellátó Központhoz. A civil szervezet adventi jótékonysági akciója nyitásaként az egészségügyi dolgozókat hívta meg egy ebédre. Azokat, akik a járvány miatt kialakult helyzetben erőn felül teljesítenek.

Advent első vasárnapján az alapítványunk ismét várja Önöket a Makovecz téren!

Elindult az adventi adománygyűjtés –Az Angyalsóhaj Alapítvány idén december 10-ig vár felajánlásokat.

Oldalak