Elindult az adventi adománygyűjtés

Elindult az adventi adománygyűjtés

2017-es megalakulása óta a makói Angyalsóhaj Alapítvány működésének legtevékenyebb időszaka az advent. Ilyenkor számos lehetőséget megragadva adományokat gyűjtenek, hogy minél több családnak és szervezetnek tudják szebbé tenni a szeretet ünnepét. Idén is meghirdették gyűjtőakciójukat, december 10-ig várják a felajánlásokat.

A tavalyi adománygyűjtésnek és a jószándékú támogatásoknak hála, mintegy 500 családot segítettek ajándékcsomagokkal és szintén 500 olyan személy kapott három héten át naponta melegételt, akik helytálltak a járvány elleni védekezésben. Idén is szeretnék megszólítani azokat, akik segítőszándékkal gondolnak másokra, és ennek érdekében többféle gyűjtést szerveztek.

A mai napon kihelyezték húsz makói üzletbe azokat a gyűjtő dobozokat, amelyekbe bárki helyezhet pénzbeli adományt – három főtéri helyszínre az alapítvány elnöke, Farkas László és a kuratórium tagja, dr. Jeszenszky Diána személyesen vitte ki a dobozt és azokat az alapítvány logójával ellátott kis ajándéktárgyakat, amelyeket a pénzbeli támogatásért kapnak cserébe az adományozók.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően az alapító Farkas László és a fővédnök, Farkas Éva Erzsébet levélben fordult a makói vállalkozásokhoz, amelyben támogatást kértek tőlük az adventi akcióhoz. A kuratórium azt reméli, a gazdasági szereplők idén is hozzájárulnak ahhoz, hogy melegétellel, mezőgazdasági terményekkel és egyéb juttatásokkal segíthessék a rászorulókat és a járvánnyal küzdő szakembereket. A szervezet idei Mecénás-díját az a vállalkozás kapja majd, amely a legnagyobb értékű felajánlást teszi.

A tárgyi adományok gyűjtése a makói Figyi Coffee jóvoltából már elindult. A kávézó csapata a tavalyi évhez hasonlóan tartós élelmiszert, játékot, könyvet és ruhaneműt is gyűjt Deák Ferenc utcai helyiségében, december 3-ig.

Élelmiszeradományt a TESCO makói áruházában is gyűjtenek majd az alapítvány önkéntesei. Itt egy–egy alkalommal tartós élelmiszer, például liszt, cukor, édességek vásárlásával bárki helyben is hozzájárulhat majd az akcióhoz.

A makóiak között nagy népszerűségre tett szert az elmúlt években az első adventi vasárnapon szervezett jótékonysági sütikóstoló. Idén, a járványügyi helyzet miatt nem a lakosságot, hanem a cukrászdákat, pékségeket, boltokat, áruházakat szólítja meg az alapítvány azzal a kéréssel, hogy előre csomagolt, dobozban kiszerelt sós és édes süteményeikkel járuljanak hozzá az adománygyűjtés sikeréhez. Tehát a hagyományoknak megfelelően november 28-án, advent első vasárnapján lesz sütikóstoló 16:30-tól a Makovecz téren, csak nem házisüteményeket, hanem cukrászatokban, péküzemekben előállított, élelmiszer boltokban, áruházakban forgalmazott termékeket kóstolhatnak az adományozók.

Idén is elkészül a szervezet asztalinaptára, amely ezúttal a köszönet eszköze lesz – az év legmeghittebb pillanatait megörökítő fotókból készített ajándéktárggyal köszöni majd meg a szervezet a felajánlásokat.

Az alapítók és a kuratórium tagjai abban bíznak, hogy idén is nagyon sok magánszemély és vállalkozás érzi át a segítségnyújtás jelentőségét, a mások iránti felelősségvállalás szép szolgálatát. Ennek lehetőségét kínálja fel ismét a szervezet az adománygyűjtéssel, amelyhez bárki csatlakozhat.