Fogyatékkal élő fiatalokon segít az Angyalsóhaj.

– A makói Angyalsóhaj Alapítvány következő nagy célja az, hogy sérült fiataloknak nappal ellátást, foglalkoztatást biztosító házat hozzon létre – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján az alapítvány fővédnöke, Farkas Éva Erzsébet polgármester. A város már tárgyal a Szeged–Csanádi Egyházmegyével egy Szent István téri ingatlan használatbavételéről erre a célra.

Angyali segítség sérült felnőtteknek.

A makói úgynevezett Erzsébet-házat szeretnék átalakítani olyan intézménnyé, mely sérült felnőttek nappali ellátására lenne alkalmas - derült ki az Angyalsóhaj Alapítvány hétfői sajtótájékoztatóján. A szervezet ehhez vállalkozók és magánszemélyek segítségét is kéri. Figyelemfelkeltés céljából december 3-án jótékonysági sütikínálást szerveznek.

Egy havi fizetés a templom javára.

Egy havi polgármesteri fizetését ajánlotta fel és indított ezzel gyűjtést Farkas Éva Erzsébet a bogárzói templom megújulásáért. A makói városvezető ezt vasárnap a helyszínen jelentette be a templom felszentelésének 110. évfordulóján rendezett búcsún. A Natura művésztelep alkotóinak munkáiból kiállítás nyílt, melyet Szekeres István grafikusművész is megnézett, aki 1927-ben Bogárzóban született.

Két jubileumot ünnepeltek a bogárzói búcsún.

A szeptember első vasárnapján tartott őrangyali búcsún ünnepelte felszentelésének 110 éves jubileumát a bogárzói templom. Az alkalomra emlékkötet készült, Bogárzói album címmel. A színes programok sorában megemlékeztek a Natura Marosmenti Művésztelep tizedik születésnapjáról is.

 

Az Ég-föld határán elnevezésű kiállítással nyílt meg a bogárzói templom nagybúcsújának programsorozata. A X. Natura Marosmenti Művésztelep anyából rendezett tárlat egyik alkotója Szekeres István volt.

Savanyú embereket kalauzol a Makóra érkezett mesemondó.

A Katedra Plusz keretein belül látogatott Makóra Berecz András Kossuth-díjas mesemondó,  folklorista és fia, Berecz Mihály zongoraművész. A mesemondóval Bátori Éva operaénekes beszélgetett.

 

Ahogy Berecz András mondta: hajlam kell ahhoz, hogy a mesék világába kalauzolja a „savanyú embereket” a mesemondó. Ha ez nincs benne valakiben, abból nem lesz mesemondó. Repertoárjában rengeteg mű van, évszakokra bontva. Kedvencei mégis a legújabb történetek, s a régebbiekre haragszik, mivel nem újulnak meg.

Oldalak