Mert olyan jól sikerült az előző.

Egy lábbal is teljesértékű életet él Máté Roland

A fiatal műsorvezető-szerkesztőnek szinte egyik pillanatról a másikra kellett egy vérrög miatt amputálni a bal lábát, miközben az élete is veszélyben forgott. Az Erzsébet-ház tegnapi táborzáró beszélgetésén felépüléséről beszélt, és arról, hogyan lehetséges így is teljesértékű életet élni.

– Szombat délben még dolgoztam, vasárnap este pedig már láb nélkül ébredtem, aminek nem volt semmi előjele. – foglalta össze egy mondatban Máté Roland azt a rémálomba illő történetet, amit az ember a legnagyobb ellenségének sem kíván.

Kutyák is segédkeztek a makói angyalsóhajos táborban

Negyedik hete tartanak a makói Angyalsóhaj Alapítvány tematikus táborai, a mostaniban a kreativitás, illetve a kutyák kapták a főszerepet. Szokolné Igaz Enikő, a Kutyával egy mosolyért Alapítvány habilitációs kiképzője a Rádió 7-nek elmondta: terápiás kutyákkal is játszhatnak a gyerekek, hiszen a négylábúak hatalmas segítséget jelentenek a különböző félelmek leküzdésében is. Hozzátette: emellett a felelős állattartást is megtanulhatják a kis táborozók. A szakember kiemelte: már nem első alkalommal vesznek részt angyalsóhajos táborban. A Mindenből lehet játék!

Terápiás tábornak adott otthont a makói ERZSÉBET-HÁZ

A makói Angyalsóhaj Alapítvány által szervezett tematikus táborok sora most a terápiás táborral folytatódott. Siketné Torma Gabriella gyógypedagógus, a foglalkozások vezetője a Rádió 7-nek elmondta: különböző fogyatékkal élő gyerekek, illetve fiatal felnőttek vettek részt az Erzsébet-házban rendezett programokon. Hozzátette: a foglalkozásokat úgy állították össze, hogy minden korosztálynak megfeleljen.

Rendőrségi bemutató és Lélektánc az Erzsébet-házban

Rendőrségi bemutató is színesítette az Angyalsóhaj Alapítvány második táborának programját. Az Erzsébet-házban a múlt héten Kincses Tina pszichológia szakos egyetemi hallgató és segítői tartották a foglalkozásokat. A táborvezetők a fiataloknak többek között táncot, kézműves foglalkozásokat, önismereti tréningeket és nyelvi játékokat tartottak.

Bátori Éva: én a szeretet alapú énekiskolát tanítom

A hűvös, esős idő ellenére is nagy érdeklődés övezte péntek este az Erzsébet-ház táborzáró programját, amelynek e heti vendége Bátori Éva operaénekes volt, akivel Szilágyi Réka beszélgetett.

Ezen a héten a Kincses Tina által vezetett, Lélektánc táborral folytatódott az Angyalsóhaj Alapítvány nyári táborainak sorozata az Erzsébet-házban. A hetet pedig az előzőhöz hasonlóan – amelynek vendége Benkóczy Zoltán volt – egy különleges beszélgetéssel zárták.

Oldalak