Sajtó megjelenés

Koltay Gábor legendás rendező volt a szabadegyetemet záró pódiumbeszélgetés vendége

Hosszútávú terveket dédelget a makói Forgatòs Táncegyüttessel Koltay Gábor- derült ki a Művészetek Katedrája záró rendezvényén. A Balázs Béla-díjas magyar rendezővel Varga Márta beszélgetett.

A vizuális kultúra is helyet kapott az idei Művészetek Katedráján

Az idei Művészetek Katedrája, összművészeti szabadegyetem kurzusai között helyett kapott a vizuális kultúra is. A Czibolya Kálmán által vezetett képzésre tegnap délután látogatott ki stábunk, ahol részletesen bepillanthattunk a műhelymunkába.

AZ ÖNFELEDT ALKOTÁS ÖRÖME

A Művészetek Katedrája már második alkalommal nyitotta meg kapuit a tanulni vágyó fiatalok előtt. Az egyik kurzuson Sonkodi Rita festőművész szárnyai alatt alkothatnak az ifjú tehetségek. A már javában tartó képzésre Farkas Éva Erzsébet az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke is ellátogatott.

NATALIA GORBUNOVÁTÓL TANULHATTAK A RÉSZTVEVŐ FIATALOK A MŰVÉSZETEK KATEDRÁJÁN

Natalia Gorbunova hárfaművész-tanár kurzusai is elkezdődtek a Művészetek Katedráján. A négynapos táborban, nyolc fiatal fejlesztheti a hangszertudását. Az új ismeretekről csütörtökön adnak számot a gyerekek a zárókoncerten.

Nemcsak a csángók énekeit, a lelkületüket is megismerik

Népi ének kurzust tart Petrás Mária, Magyar Örökség-díjas népdalénekes Makón a Művészetek Katedrája részeként. A kurzus vezetője nemcsak a csángó énekeket tanítja, hanem annak kultúrájába és lelkületébe is bevezeti a résztvevőket. A Fájdalmas Szűzanya Kápolnába Farkas Éva Erzsébet polgármester is ellátogatott, hogy meghallgassa őket.

Petrás Mária saját elképzelése szerint építette fel a kurzust, amelyben mindent bemutat a résztvevőknek, így a népviselet is fontos szerepet kapott. Saját gyűjteményéből hozott textíliákat, hogy minél inkább megteremtse azt a környezetet, amelyben ezek a művek születtek.

– Én inkább a lelkületét szeretném átadni annak a világnak, amibe megszülettek ezek a darabok. Szeretném megmutatni, hogy milyen állapotba kell, hogy hozza magát az ember ahhoz, hogy neki merjen állni. Én azt gondolom, hogy egy népéneklésre, egy imára vagy egy egyszerű dalra is úgy kell felkészülni, mint egy misehallgatásra. Az embernek egy kicsit el kell távolítania ezt a világot, ennek a világnak a “feleslegét”, hogy engedjen teret a felemelkedésnek – emelte ki a kurzus vezetője.

Fülöp Boglárka, a Táncművészeti Egyetem tanulója és a Makói Általános Iskola néptánc tanára is részt vesz a kurzuson. Mint elmondta: szereti a csángó hagyományokat, és még fontosabb számára, hogy egy csángó származású nőtől tanulhat ezekről. Hozzátette, a gyerekeken is azt látja, hogy nagyon jól érzik magukat, a mai napon a gyógymódokról is tanulhattak.

Egy hangszer is állhat modellt a festőnek

Egyre népszerűbb a Művészetek Katedrája. A makói nyári összművészeti szabadegyetem kurzusaira több mint hatvanan jelentkeztek. Elsősorban helyi, illetve a kistérségből érkezőkkel foglalkoznak a neves mestertanárok, de az ország különböző pontjairól jöttek még diákok. A cél, hogy a szünidő alatt a különféle oktatási intézményekben megszerzett tudásukat mélyítsék, s minél felkészültebben vágjanak neki a szeptemberi iskolakezdésnek. Kedden Farkas Éva Erzsébet polgármester, a Művészetek Katedráját szervező Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke is felkeresett két kurzust, s elbeszélgetett a tanárokkal, illetve a diákokkal.

Több helyszínen is dolgoznak a katedrások. A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolához tartozó úgynevezett Bagolyvárban Sonkodi Rita festőművész oktatja a növendékeket. – Két nagyobb témánk van, az egyik a papírszínház, vagyis a jelentkezők elkészíthetik papírból a teljes társulatot, magát a színpadot, s utána elő is adhatják az általuk választott darabot – nyilatkozta Sonkodi Rita. A makói gyökerekkel rendelkező festőművész hozzátette: a másik pedig a zene, ő is nagyon szívesen ábrázol különféle hangszereket, a versenyzongorától kezdve a hegedűn át egészen a hárfáig.

 

Elstartolt a Művészetek Katedrája

A növendékek és a mestertanárok köszöntésével, majd a nagyközönség számára szervezett Katedra Plusz beszélgetéssel indul el az idei Művészetek Katedrája Makón. A közös munka megkezdése alkalmából vendégként érkezett városunkba Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, aki kiemelte nagyon fontos, hogy mindenki életében ott legyen a művészet.

Javában zajlik a Művészetek Katedrája

A Művészetek Katedrája idén négy művészeti ággal várja a fiatal és tehetséges diákokat mintegy másfél héten át. Kedd délután Farkas Éva Erzsébet polgármester Sonkodi Rita és Natalia Gorbunova óráján járt.

Négy helyszínen folyik a Művészetek Katedrája a városban: a Bagolyvárban Sonkodi Rita, makói származású festőművész festészeti képzést vezet, a Makói Magán Zeneiskolában Natalia Gorbunova hárfakurzus tart, a Fájdalmas Szűzanya Kápolnában Petrás Mária a népi éneket tanít, illetve Czibolya Kálmán Wangtae Lim filmrendezővel vizuális kultúra tanfolyamot tart a Koronában.

A délután során Farkas Éva Erzsébet polgármester két helyszínen járt: a Bagolyvárba és a Makói Magán Zeneiskolába látogatott el, hogy betekintsen az ott folyó munkába. A város első embere hangsúlyozta: a Művészetek Katedrája az Angyalsóhaj Alapítvány kuratóriumi tagoknak köszönhetően született meg, ahová minden olyan tehetséges fiatal, diákot és művészeteket kedvelőket várnak, akik neves művészektől szeretnének tanulni. A jövőben akár bővülhet az ágak repertoárja is.

Naszradi Réka festészeti kurzuson vesz részt, amelyet Sonkodi Rita vezet. A 14 éves kislány szeptemberből 8. osztályos lesz, később történész szeretne lenni. Hobbiként választotta a képzőművészetet: nagyon szeret rajzolni.

– Kedvenc színem a magenta, amely a rózsaszín és a lila közötti keverékszín, de kimondott kedvelt témám nincs. Szeretek mitológiai lényeket és képzeletbeli dolgokat ábrázolni – fogalmazott Réka.

Sonkodi Rita makói származású festőmész azt találta ki, hogy két témát választ a gyerekeknek: az egyik papírszínház készítése, a másik hangszerek ábrázolása. Natalia Gorbunova a hárfajátékba vezeti be a résztvevőket. A Makói Magán Zeneiskolában található kurzuson közel tíz gyermek vesz részt és klasszikus dallamokkal ismerkedhetnek meg.

Nem kell Budapestre utazni a művészetért

Neves mestertanárok foglalkoznak hétfő óta Makón a tehetséges fiatalokkal. Sonkodi Rita festőművész, Petrás Mária népdalénekes, Natalia Gorbunova hárfaművész, valamint Wangtae Lim dél-korai filmrendező és Czibolya Kálmán független filmes tart kurzusokat egészen augusztus 15-ig. A Művészetek Katedráját az Angyalsóhaj Alapítvány szervezte meg.

A művészetek elsajátítása az alapvető tudás része. Ez is kiderült hétfő este a Korona Konferenciaközpontban, ahol Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke volt az úgynevezett Katedra Plusz vendége. Ezek a plusz programok arra szolgálnak, hogy a kurzusok hallgatóin túl minden érdeklődő egy kicsit bepillanthasson abba, mi is folyik a nyári összművészeti szabadegyetemen.

Ahogy nagyon sok minden, így a művészeti képzés is Budapest-centrikus Magyarországon. – Ebben egy kicsit az MMA is hibás, de szakítani szeretnénk ezzel, s arra törekszem, hogy minél több olyan kisváros legyen hazánkban, mint Makó, ahol a fiatalok helyben tanulhatnak neves mesterektől, s a tudásért nem kell több száz kilométert utazniuk – fejtette kis Vashegyi György. A Katedra Pluszban Bátori Éva operaénekes volt a karnagy beszélgetőpartnere.

Az estet Farkas Éva Erzsébet polgármester, az alapítvány fővédnöke nyitotta meg. Az eseményen Molnár Eszter barokk énekeket adott elő, zongorán Benkő Zoltán kísérte. A Korona Konferenciaközpont dísztermében igazi érdekesség is fogadta a vendégeket: moldáv népviseletben öltözött felnőttek és gyerekek is helyet foglaltak az asztaloknál.

Újra várja a tanulni vágyókat a Művészetek Katedrája

A személyiségfejlesztés egyik legfontosabb eszköze a művészetoktatás – emelte ki Farkas Éva Erzsébet, az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke az idei Művészetek Katedrája programsorozattal kapcsolatos sajtótájékoztatón hétfőn. A rendezvények iránt előzetesen közel másfélszer annyian érdeklődnek, mint a tavalyi évben. Idén is minden kurzuson neves és elismert művészek szárnyai alatt tanulhatnak a jelentkezők.

Oldalak