Sajtó megjelenés

Jótékonysági gálaest a makói fiatal tehetségekért.

Több mint száz fellépő, köztük Makóról elszármazott neves művészek és fiatal helyi tehetségek mutatkoztak be szombaton egy gálaest keretében a Hagymaház színpadán. Az Angyalsóhaj Alapítvány által szervezett jótékonysági rendezvény bevételét elsősorban a nyáron induló összművészeti szabadegyetem, vagyis a Művészetek Katedrája finanszírozására fordítják majd.

Angyalsóhaj szállt az égbe - Galériával!

Makóról induló neves művészek és ifjú tehetségek mutatkoztak be szombat este a Hagymaházban. Az Angyalsóhaj Alapítvány által szervezett jótékonysági gála bevételét elsősorban a nyáron induló összművészeti szabadegyetem, vagyis a Művészetek Katedrája finanszírozására fordítják. A makói Angyalsóhaj Alapítvány nem csupán szociálisan rászoruló családokat támogat, hanem tehetséges fiatalokat is felkarol. Ennek érdekében a nyáron indítják el az úgynevezett Művészetek Katedráját, ahol neves szakemberektől tanulhatják meg számos művészeti ág alapjait az ifjoncok. Szombat este egy jótékonysági gálát szerveztek a Hagymaházban, melynek a bevételét erre kívánják fordítani. Ahogy a szabadegyetemen, így a színpadon is együtt léptek fel az ifjú tehetéségek és a leendő mestereik. Még a gála előtt egy képzőművészeti kiállítás nyílt a Hagymaház aulájában. Imre Mariann Munkácsy Mihály-díjas festő- és képzőművész munkái mellett fiatal követői, vagyis Tézsla Rebeka, Kurusa Anna, Gules Gabriella, Gera Ákos, Szántó Richárd Szabolcs és Sebesi István is kiállított. Szabó Hanna fuvolázott, Gera Gellért pedig verset szavalt. A tárlatot Jámborné Balogh Tünde művésztanár ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. Tünde néni egykoron Imre Mariannt is tanította, s ennek kapcsán beszélt az ifjú tehetségekről. A gálát Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg. A jelenlévőket Farkas László, az alapítvány elnöke és Farkas Éva Erzsébet polgármester, az alapítvány védnöke köszöntötte. Bátori Éva operaénekes, az alapítvány nagykövete és Varga Márta, az alapítvány kommunikációért felelős kuratóriumi tagja minden egyes fellépőről rövid ismertetőt mondott. Mecénási-díjat is alapított a szervezet: Krasznai János alkotását, egy bronz plakettet most első alkalommal Tóth István, a Váll-Ker Kft. ügyvezetője vehette át Farkas Lászlótól. A rendezvény kiemelt médiatámogatója a Rádió 7 és a promenad.hu volt. Igen változatos programot állítottak össze a szervezők. Erdész Flórián és Kovács Luca zongorázott, Szilágyi Éva és Cseh Antal operaénekesek Donizetti: Don Pasquale-ból egy duettet adtak elő. Bemutatkozott Daróczi Szilvia vezényletével a Makói Általános Iskola Kicsinyek Kórusa, emellett a Drummer Hands és Joó Szabolcs timpaniművész, valamint Nagy Zsolt tubaművész és a Szegedi Rézfúvós Quintett. Fodor Ágnes csellóművész az ifjú hegedűssel, Mezei Józseffel lépett színpadra. Bátori Éva operaénekes és Szalma Tamás színész két fiatal tehetséggel, Kurucz Dániel zenés-színész szakos egyetemistával és Iovanovici Afrodita versmondóval szerepelt egy produkcióban. Radicsné Hős Dorina néptáncművész három kis népi énekessel, Majoros Dóra Ágnessel, Kínyó Katával és Guti Kirával mutatkozott be. A VargaBalett Táncműhely növendékei is felléptek. Egy hatalmas keretre feszített fehér papír is volt a színpadon, amit minden egyes fellépő aláírt. Így a neves művészek és az ifjú tehetségek szignói is egymás mellett sorakoztak. Az est vendége volt Pitti Katalin. A Liszt Ferenc-díjas énekes nem csupán nézőként volt jelen, hanem a gála fináléjában a színpadra is lépett, hogy a többiekkel közösen elénekelje az Elindultam szép hazámbul című dalt.

Angyalkák is színpadra léptek – galériával!

Képzőművészeti kiállítással kezdődött az Angyalsóhaj Gálaest szombati programja. A makói származású Imre Mariann, Munkácsy-díjas művész alkotásai mellett a fiatal generáció – többek között Gera Ákos, Gules Gabriella, Kurusa Anna és Sebesi István – is bemutatkozott festményeikkel, szobraikkal. A tárlatot Jámborné Balogh Tünde művésztanár nyitotta meg. A nyugdíjas pedagógus szerint nemcsak Makón, hanem a környékén is vannak  tehetséges diákok, csak az a kérdés, hogy mennyire tudnak kibontakozni. Az Angyalsóhaj Gálaesten több száz tehetséges makói gyermek és felnőtt mutatkozott be. Gera Gellért nemcsak a táncban, hanem a szavalásban is otthon van. A Kálvin Téri Református Általános Iskola növendéke Várnai Zseni: Csodák csodája című prózát adta elő.

– Elsőben próbáltam ki a szavalást és jó eredményt értem el benne, azóta is csinálom. Külön szánok időt a táncra és a prózára is – árulta el a 10 éves Gellért. – Ezt a mostani darabot már többször hallottam versenyeken, így az első versszakkal nem is volt gond. Általában egyedül meg tudom tanulni az adott verset, párszor elmondom azt a versszakot, amit tanulok. Tézsla Rebeka a szobrászatnak él. A szegedi Tömörkény István Gimnáziumban végzett, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán hallgatója. Kiállított darabjaival díjat is nyert, illetve több alkotása részt vett a szegedi egyiptomi kiállításon.

– A jövőben a modern szobrászattal szeretnél foglalkozni. A kinetikus szobrászatnak inkább külföldön van jövője, de engem nagyon érdekel – árulta el a Rebeka.

Nagy hagyománya lett a városban a balettnek is. A gálaesten a VargaBalett balerinái a Diótörőből adtak elő egy-egy jelenetet. Nagy Borsika barátnőjével, Sonkovits Annával közösen adták elő az arab táncot.

– Már óvodás korom óta balettozok, mivel nagyon szeretek táncolni. Szeretek a VargaBalett tagja lenni, mivel jó a közösség és a balettmesterünk is remek – mondta a kis balerina. Elárulta, mindenképpen szeretné folytatni a táncot, akár még tanár is szeretne lenni. – Szeretek sportolni is az iskolában.

Az esten Farkas László, az Angyalsóhaj Alapítvány elnöke és Farkas Éva Erzsébet polgármester is köszöntőt mondott. A gála házigazdái Varga Márta és Bátori Éva, az alapítvány nagykövete volt. Többek között fellépett a Makói Általános Iskola Kicsinyek Kórusa, Szalma Tamás, Kurucz Dániel, Iovanovici Afrodita, Mezei József, a Drummer Hands, Kovács Luca és Erdész Flórián, illetve Cseh Antal és Szilágyi Éva is. Az Angyalsóhaj Alapítvány mecénása Tóth István, a Vall-Ker Kft. vezetője lett.

 

Finisben az előkészületek az Angyalsóhaj Gálára

Száznál is több fellépő, megkérdőjelezhetetlen művészeti értéket képviselő produkciók a tánctól a hangszeres és vokális zenén át a képzőművészetig: így jellemezhető az a két részes program, amelyben a klasszikus művészeti ágak számos műfajában villantják meg tudásukat és tehetségüket azok a Makóról elszármazott művészek és jövőbeni utódaik, akik fellépnek a szombati Angyalsóhaj Gálán. Az est teljes  bevételét az alapítvány céljaira, különösen a nyári Művészetek Katedrája összművészeti szabadegyetem elindítására fordítják. 

A Hagymaházban megrendezésre kerülő gálaműsorban színpadra lép a makói Szalma Tamás Jászai Mari-díjas színművész, a jórészt makói kötődésű zenészekből álló szegedi Rézfúvós Quintett, de látható lesz a Nemzeti Filharmonikusok szólamvezető timpanistája, a szintén makói Joó Szabolcs, és bemutatja makói ihletésű műalkotását Imre Mariann, a szintén Makóról indult, ma már Munkácsy – díjas képzőművész. A mai tehetségek közül hallhatjuk Mezei József hegedűjátékát, aki a Snétberger Zenei Tehetség Központ ösztöndíjasa, Kovács Lucát, aki kimagasló zongorista tehetség és zenei pályára készül, de fellépnek a VargaBalett Táncműhely jelenlegi és már közép vagy felsőfokú táncképzésben résztvevő növendékei éppúgy, mint a Makói Általános Iskola és Művészeti Iskola Kicsinyek kórusa. A közönség szombaton  ritkán hallott zenei és irodalmi alkotásokkal éppúgy találkozhat mint jól ismert csemegékkel: Orff, Haydn, Donizetti, Karinthy, Kodály, Sosztakovics és az eredeti magyar népdal jól megférnek egymás mellett a kiváló összeállításban, amelyet Bátori Éva operaénekes, Érdemes művész, az Angyalsóhaj Alapítvány nagykövete rendez. A rendezvényen adják át a Krasznai József szobrászművész által a alapítványnak tervezett és készített Mecénás-díjat annak a támogatónak, aki a legnagyobb összegű adománnyal segítette a szervezet céljainak megvalósulását. A Gála fővédnöke Lázár János, országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető miniszter, védnöke Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere, díszvendége pedig Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Csongrád megy díszpolgára. Az esten szakmai megnyitót mond Závogyán Magdolna, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára.

Fátyol Beátának segített az Angyalsóhaj

Farkas Éva Erzsébet polgármester az Angyalsóhaj Alapítvány alakuló ülésén ígérte meg, hogy havi cafeteria juttatását egy rászoruló családnak adja. Ma délután Fátyol Beátát kereste fel, aki nehéz körülmények között neveli kisfiát, Csabát.

– Kicsit meglepődtem, hogy felkerestek minket, de nagyon örültem is neki – árulta el Fátyol Beáta délután, mielőtt találkozott volna a polgármesterrel. – Elsősorban ruházkodásra szeretnénk fordítani, illetve mindjárt itt a farsang és egy kis süteményt szeretnénk venni, hogy meglepjük az iskolában a gyerekeket.

A 34 éves anyuka egyedül neveli kisfiát. Jelenleg szüleinél laknak, de igen szűkösen: kilencen élnek egy házban. Beáta elmondta, a későbbiekben szeretne önálló életet élni kisfiával, és albérletbe költözni. Elmesélte, Csaba már 11 éves és az Almási utcai iskolába jár.

– Hála istennek, nagyon jó tanuló, félévkor 4,5 lett az átlaga. Szeret focizni, de furulyaórára is jár, a későbbiekben pedig trombitálni akar, de ez a jövő titka, hogy sikerül-e vagy szeretné-e folytatni – tette hozzá Beáta. – A zenei véna az édesapjától jöhetett, aki egy zenekarban is játszott.

Az Angyalsóhaj Alapítvány március 11-én rendez gálaestet a Hagymaházban. A jótékonysági esten olyan tehetséges és fiatal fellépők vesznek részt, akik az alapítványt támogatják.

Angyali sóhajok gálája

Makóról elszármazott, a városhoz kötődő és helyben élő művészek egyaránt fellépnek azon a nagyszabású gálaesten, melyet az Angyalsóhaj Alapítvány szervez. A rendezvényre március 11-én este kerül sor a Hagymaházban, melynek a teljes bevételét továbbra is jótékony célokra költik. A részletekről egy sajtótájékoztató keretében számoltak be a szervezet tagjai.

Újra lesz Angyalsóhaj gálaest Makón

2011-ben Angyalsóhaj Mozgalom néven indult el kezdeményezés, amelyhez fiatal művészek, és vállalkozások csatlakoztak, hogy rászoruló családokat, és makói tehetségeket segítsenek egy nagyszabású előadás keretében. A 2014-es művészeti esthez már 13 különböző művészeti csoport csatlakozott.

Ekkor kezdett el formálódni egy összművészeti szabadegyetem terve, ahol tehetséges fiatalok mesterképzéseken vehetnének részt. Az Angyalsóhaj Alapítvány létrejöttével ez konkrét céllá változott, a mostani gála – a szervezők szerint – a hagyományápolás, és szórakozás mellett ennek az alapjait fekteti majd le.

– A Művészetek Katedrája azt a célt szolgálja majd, hogy határon belül, és kívül is fiatal művészek kapjanak lehetőséget mesterképzéseken, a legnagyobb nevektől tanulva. Február végén nyújtjuk be azt a pályázatot, amely biztosíthatja az infrastrukturális hátteret, ezzel a művészeti képzések helyét tudjuk megvalósítani. 2018-ban indulhat maga a kivitelezés, de a pályázat mellett például ennek a kialakítására fordítjuk a gálaest bevételét is. – mondta el kérdésünkre Farkas Éva Erzsébet polgármester.

Az alapítványt, és a gálaestjét támogatásáról biztosította Lázár János, a térség országgyűlési képviselője, és Závogyán Magdolna, kultúráért felelős helyettes-államtitkár is. A jótékonysági rendezvényen Makóról elszármazott művészek, és makói tehetségek együtt lépnek majd színpadra. Feltűnik majd a néptáncos Hős Dorina és Bátori Éva operaénekesnő, aki egyben az est főszervezője is. A gálaesten számtalan művészeti ág képviselteti majd magát lesznek énekesek, színészek, néptáncosok, és komolyzenei előadók, akik mind-mind a helyi tehetségekkel közösen lépnek fel.

– Olyan darabokkal állítottuk össze az est programját, hogy a közönség nagyon színvonalas, de egyben élvezetes előadásokat lásson, hiszen a cél elsősorban, hogy jól érezzék magukat. Az alapítványnak és a gálaestnek is az a fő motívuma, hogy a fiataloknak példaképeket állítsunk, hiszen ahhoz a kitartáshoz, ami a művészetekhez kell, muszáj, hogy legyen ilyen példakép. – tudtuk meg az est szervezőjétől.

Az est fellépői, és a rendezvény támogatói között olyan elismert művészek lesznek, mint Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, Juronics Tamás, Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, vagy éppen Imre Mariann, Munkácsy-díjas képzőművész, akinek a kiállítása nyitja meg a gálaestet.

A belépőjegyeket a Hagymaházban lehet megvásárolni, 1800 Ft-os áron, emellett azonban az alapítvány minden támogatást elfogad. Hiszen az est legfontosabb szereplői mégiscsak a gyerekek, akik az alábbi videó tanulsága alapján már javában készülnek a fellépésre.

150 ezerrel segítik a Kaposvári József családját

A decemberi testületi ülés óta elhunyt Nacsa Imre sportoló, sportvezetőre, Mendei Árpád tanárra, a város két nemrégiben elhunyt díszpolgárra és Kaposvári Józsefre, a sztárok makói cipészére emlékezett a testületi ülés elején Makó polgármestere.

– Minden kisipari cselekedete Makó városát erősítette, az idei Hagymafesztiválra pedig az ország legnagyobb cipője elkészítésével készült – mondta Kaposvári Józsefről Farkas Éva Erzsébet. Bejelentette, hogy az Angyalsóhaj Alapítvány kuratóriuma tegnap úgy döntött, hogy 100 ezer forint támogatást ad az elhunyt cipész családjának, saját fizetéséből pedig 50 ezer forinttal járul hozzá az adományhoz. A képviselők 1 perces néma felállással emlékeztek az elhunytak előtt. A polgármester arra kérte a makói roma nemzetiségi önkormányzat képviselőit támogassák, akár egy alapítvány létrehozásával Kaposvári József családját.

Angyali segítség érkezett

Az Angyalsóhaj Alapítvány keretében Farkas Éva Erzsébet polgármester minden hónapban egy rászoruló családnak nyújtja át cafeteria juttatásának egy részét. Most Kerekes Bernadettnek segített, aki egyedül neveli egyéves kislányát.

Polgármesteri segítség egy négygyermekes családnak

Farkas Éva Erzsébet ebben a hónapban Koczka Andrea Mónikán és családján segített az Angyalsóhaj Alapítvány keretében. A polgármester 10 ezer forintos cafetériáját ma délelőtt nyújtotta át a négygyermekes családanyukának.

Oldalak