Már meg is vannak az első adakozók! 

Az adománygyűjtésnek szenteli advent első hétvégéjét a makói Angyalsóhaj Alapítvány. Szombaton és vasárnap háromféle módon támogathatják az adakozni vágyók a szervezet céljait: tartós élelmiszerekkel, az adventi gyertyagyújtás alkalmából szervezett sütikóstolón pénzfelajánlással, illetve a Mágori Dániel fotóiból álló naptár megvásárlásával. A befolyt összegekből az Erzsébet ház berendezését, felszerelését, illetve halmozottan hátrányos, értelmileg és testileg sérült fiatal felnőttek karácsonyi megajándékozását segíthetik a jó szándékú makóiak.

Hamarosan elkezdődnek az Erzsébet – ház felújítási munkálatai.

Civil, szülői kezdeményezésre tűzte ki céljául az Angyalsóhaj Alapítvány kuratóriuma, hogy létrehozza az Erzsébet-házat, ahol az egészségkárosodással, szellemi fogyatékossággal élő fiatal felnőtteken és családtagjaikon kívánnak segíteni. Ehhez egy épületet a Szent István Király Plébánia már térítésmentesen felajánlott, felújítására és kialakítására pedig az alapítvány több, adománygyűjtő rendezvényt is szervezett.

Várjuk a süteményeket és a jóakaratú emberek adományait december 2-án, 16 órától a Makovecz téren!

Angyalszárnyak őrzik Makót – közös alkotással is készültek a festő kurzus résztvevői

Különleges helyszínen, a Hagymatikum emeleti galériájában zárult az idei Művészetek Katedrája. A záróeseményen bemutatkoztak a festészet kurzus résztvevői, alkotásaikkal számot adva az utóbbi tíz napról. A megnyíló tárlaton az egyéni művek mellett egy hatalmas közös alkotás is kiállításra került, amelyen angyalszárnyak ölelik körbe Makó nevezetességeit.

Kiállítással búcsúznak a festő kurzus növendékei

A 10 napos festészet kurzuson készült alkotásokból nyíló tárlattal zárja kapuit az idei Művészetek Katedrája augusztus 15-én, 15 órakor. A Hagymatikum emeleti galériájában minden növendék bemutatkozik – ezzel az eseménnyel zárul az idei Összművészeti Szabadegyetem.

Augusztus 6 és 15 között négy mestertanár összesen közel 70 résztvevővel dolgozott együtt a 4-5-7 és 10 napos képzések során – a leghosszabb a Sonkodi Rita festő és grafikusművész által vezetett, most záruló festészet volt.

Oldalak