Bátori Éva mestertanár szerint a Makói Művészetek Katedrájának alapjául azoknak a művészeknek a gondolati összefogása szolgált, akik itt Makón születtek és innen indultak a nagyvilágba és akik szívesen térnek haza tudásukat átadni a jelen tehetséges fiataljainak.

Világifjúsági fúvószenekar alakul a Művészetek Katedrája keretében

Mint arról már korábban beszámoltunk ismét megnyitja kapuit az Angyalsóhaj Alapítványnak köszönhetően életre hívott Művészetek Katedrája a nyáron. Ezen apropóból nemrégiben, a József Attila Városi Könyvtárban Bátori Éva, Dr. Csikota József, valamint Sonkodi Rita művészek mondták el gondolataikat a makói szabadegyetemről egy beszélgetés keretében, melyet Varga Márta az alapítvány kuratóriumi tagja vezetett.

Harmadszorra rendezik meg Makón a Művészetek Katedráját

Augusztus 5-e és 15-e között harmadik alkalommal szervezi meg Makón az Angyalsóhaj Alapítvány a Nyári Összművészeti Szabadegyetemet. A katedra népszerűsítése érdekében kedd este a könyvtárban egy kerekasztal beszélgetést tartottak. A szabadegyetem egyik oktatója, Bátori Éva operaénekes a Rádió 7-nek elmondta: egyre népszerűbb a katedra, hiszen nem csupán egyre több fiatal művész jelentkezik diáknak, hanem az oktatók száma is gyarapodik.

Harmadjára is lesz Művészetek Katedrája Makón

Nyolc művészeti ággal, és két „Katedra Plusz” vendéggel tartja meg augusztus 5. és 15. között az összművészeti szabadegyetemet az Angyalsóhaj Alapítvány. Kerekasztal beszélgetésen mutatták be az idei programot.

– Szeretnénk Makóra visszahozni abból a tapasztalat mennyiségből, amit szereztünk a világban. – mondta el portálunknak Bátori Éva a Művészetek Katedrája Kezdeményezésről. Az operaénekes kiemelte, a tavalyi négy művészeti ág tovább bővült, idén nyolc kiváló tanár érkezik Makóra a nyáron.

Oldalak