Összefogtak a makói táncosok: több mint egymillió forint gyűlt össze a gálaesten

Mintegy 1,3 millió forint gyűlt össze szombat este a jótékonysági gálaesten a földeáki Mikáczó család részére, amelyen a Forgatós Táncegyüttes, az Írisz Táncklub és a VargaBalett Táncműhely állt színpadra. A nemes kezdeményezéshez többek között vállalkozások és magánszemélyek is csatlakoztak.

Az Angyalsóhaj Alapítvány szeretettel invitál minden segíteni akaró, jó szándékú makóit a február 15-i, jótékonysági gálaestre, amelynek teljes bevételét a földeáki Mikáczó család támogatására fordítják a szervezők.

Ajándékokkal lepték meg a Tulipán utcai óvodába járó gyerekeket

Vidáman telt a mai nap a Tulipán utcai óvodában, hiszen több kosárnyi játékkal lepték meg az óvodába járó, hátrányos helyzetű gyermekeket péntek délelőtt.

Mint Varga Ferenc portálunknak elmondta, a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány és az Angyalsóhaj Alapítvány felajánlásából adták át ezeket a szép ajándékokat, amelyekben mindenki megtalálhatja az örömét.

Másfél millió forintot gyűjtött össze az Angyalsóhaj Alapítvány

Másfél millió forintot gyűjtött össze az Angyalsóhaj Alapítvány
Mintegy 1,5 millió forint gyűlt össze az Angyalsóhaj Alapítvány adventi adománygyűjtő akcióin, melyből mozgásfejlesztő eszközöket vásároltak a januárban nyitó Erzsébet Házba valamint élelmiszercsomagokat adományoztak rászoruló családok számára. Mindezeket ünnepélyes keretek között adta át az alapítvány fővédnöke Farkas Éva Erzsébet.

Oldalak