Otthonra találnak a sérült fiatalok Makón

Ősszel indulhatnak a makói Erzsébet ház sérült fiatalokat szolgáló programjai. Az épület egyúttal a tehetséges fiatal művészek fejlődését is segíti a jövőben.

– Bár most nyári táboroknak ad otthont, ősztől, a szükséges hatósági engedélyek megérkezése után az Erzsébet ház kész a halmozottan sérült fiatalok napközi ellátását, fejlesztését biztosítani – válaszolta lapunk kérdésére Farkas Éva Erzsébet, a házat fenntartó Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke.

Ingyenes táborokat szervez a makói ANGYALSÓHAJ ALAPÍTVÁNY

Hátrányos helyzetű, valamint halmozottan sérült gyermekek, fiatalok részére július 6-a és augusztus 14-e között térítésmentes táborokat rendez a makói Erzsébet-házban az Angyalsóhaj Alapítvány. Farkas Éva Erzsébet polgármester, a civil szervezet fővédnöke a Rádió 7-nek elmondta: tematikus táborokat terveznek, elsősorban olyanokat, melyek különböző módon fejlesztik a résztvevőket. Hozzátette: a foglalkozásokra június 26-ig lehet jelentkezni. A polgármester kiemelte: koncertek is színesítik az eseményeket, melyekre mindenkit szeretettel várnak.

Ingyenes nyári táboroknak ad majd otthont az Erzsébet-ház

Kézműves, terápiás foglalkozások, különféle bemutatók és koncertek – csak egy pár példa arra, hogy mi minden vár az Angyalsóhaj Alapítvány szervezésében megvalósuló díjmentes táborok résztvevőire. A nyári elfoglaltságoknak az Erzsébet-ház ad majd otthont. Az épület adottságait kihasználva a halmozottan sérült fiatalokat is szeretnék bevonni a programokba a szervezők.

Angyalsóhaj Alapítvány a nyárra

Július 6. és augusztus 14. között, hat héten keresztül vehetik birtokba különböző táborokban a hátrányos helyzetű, halmozottan sérült fiatalok az Erzsébet házat, derült ki az Angyalsóhaj Alapítvány sajtótájékoztatóján.

Bár a járványhelyzet sok programot felülírt, az alapítvány célkitűzéseit, – hátrányos helyzetű, halmozottan sérült fiatalok, családjaik, és tehetséges művész fiatalok segítését – szem előtt tartva tematikus nyári táborok indulnak az Erzsébet Házban, mondta el Farkas Éva Erzsébet.

Ma, az alapítványunk által vásárolt, mintegy negyedmillió forint értékű felajánlással érkeztünk a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátóközpont Makói Tagintézményébe.

Farkas Éva Erzsébet, alapítványunk fővédnöke ismét felajánlotta 2020. évi kétszázezer forintos polgármesteri cafetéria-juttatását a makói alacsony jövedelmű, szociálisan rászoruló családok, idősek meleg étkeztetésére.

Mindenki, aki teheti, maradjon otthon, akinek pedig szüksége van rá, fogadja el a segítséget!
Fogjunk össze és támogassuk egymást, hogy mihamarabb véget érjen a járvány embert próbáló időszaka!

Oldalak