Szabadtéri beszélgetéssel kezdődik a Művészetek Katedrája.

Rendhagyó módon, szabadtéri beszélgetéssel kezdődik az első Összművészeti Szabadegyetem, a Művészetek Katedrája kedden este 7-kor a Korona földszinti teraszán.

A Maros parti városba augusztus első két hetében 40 olyan fiatal érkezik, akik az Angyalsóhaj Alapítvány által meghirdetett mesterkurzusokon tökéletesítik művészi képességeiket. A közös munka megkezdése alkalmából a városba érkezik Gulyás Dénes, Kossuth és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, aki egyrészt bepillant az első nap szakmai munkájába, este pedig a Katedra Plusz vendégeként nyilvános beszélgetés résztvevője lesz a Korona földszinti teraszán.

Az Angyalsóhaj Alapítvány nyár eleji felhívásával olyan fiatalokat invitált a művészet és kultúra dél-alföldi fellegvárába, Makóra, akik művészeti képzésben vesznek részt, vagy egy ígéretes művészi pályája elején tartanak. A Művészetek Katedrája mesterkurzusait állami és szakmai díjakkal kitüntetett és elismert művészek vezetik, akik a 3-5-7 illetve 10 napos kurzusok ideje alatt intenzíven foglalkoznak az ország számos pontjáról érkező jelentkezőkkel.

A képzés szerdán indul a két makói származású művész kurzusával: a Bátori Éva, makói származású operaénekes, Érdemes művész által vezetett, klasszikus ének első foglalkozása augusztus 2-án, lesz a Korona nagytermében, a szintén makói származású, Szalma Tamás, Jászai Mari-díjas színművész vezette színész kurzus hallgatói szintén augusztus 2-án, a Korona Erdei termében találkoznak egymással.

A harsonások Fejér András, Liszt Ferenc-díjas művésszel augusztus 3-án kezdenek a Magán Zeneiskolában, a zongora kurzus első foglalkozása pedig augusztus 9-én lesz Berecz Mihály zongoraművésszel. A kurzusok szervezője és a katedra művészeti vezetője Bátori Éva, érdemes művész, a szabadegyetem védnöke pedig Farkas Éva Erzsébet polgármester.

A szervezők azt szeretnék, ha a Művészetek Katedráját a makói művészetszerető közönség is megismerné, ha számukra is tudna a szabadegyetem értékes és érdekes programot nyújtani. Ezért a nagyközönség előtt a Katedra Plusz elnevezésű, szabadtéri beszélgetéssel veszi kezdetét a program, augusztus 2-án, 19 órakor, a Korona földszinti teraszán.

A Szabadegyetemi Placc művészvendége Gulyás Dénes operaénekes lesz, beszélgetőpartnere Bátori Éva. Megnyitót mond: Farkas Éva Erzsébet.