Példaképek is a mentortanárok a Nyári Akadémián

Harmadik alkalommal szervezték meg a Nyári Összművészeti Egyetemet, ahol idén több mint 150 tehetséges diák vesz részt az egész országból. A Bartók Székhelyintézményben a vonósok és a klasszikus énekesek gyakorolnak gőzerővel a hét folyamán.

Hegedűszó és ének hallatszik ki a Bartók Székhelyintézmény ablakain: itt tanulhatnak a résztvevők diákok Bátori Évától és Galgóczi Sándortól. A Nyári Akadémia szakmai vezetője és a klasszikus énekkurzus vezetője, Bátori Éva portálunknak elárulta, reggeltől késő délutánig tart órákat, 17 diáknak. Az ő tréningjére a kezdőktől a tanult énekesekig jelentkeztek.

– Én az első évben és idén vállaltam kurzust. Általában 10 fővel dolgozok, de most egy nagyobb csoporttal tevékenykedek. Reggel Dezső Virág mozgásóráján kezdtünk, majd mindenkivel közel 45 percet foglalkozok – mesélte az operaénekes. – Szeretnénk elérni a jövőben, hogy legyenek átfedések, mozgások a kurzusok résztvevői között: az én tanulóim látogassanak el másik órára és ahol ők voltak, azok a résztvevők pedig az én óráimon vegyenek részt.

A szakmai vezető elárulta, a mesterek példaképek lehetnek a fiatalok részére, hiszen így láthatják, milyen messzire eljuthatnak. Galgóczi Sándor hegedűművész is egykor a Bartókban kezdte a pályafutását, most pedig a Regensburgi Filharmonikus Zenekar tagja. 

– A felkérésnek nagyon örültem: igazából a piros lámpánál kaptam Évától a hívást, így csak félreálltam, megbeszéltük vele a részleteket, igent mondtam és hajtottam tovább – emlékezett vissza a hegedűművész.

– Az én kurzusom rövidebb, mivel én Németországból érkeztem és oda is kell visszamennem gyakorolni. Összesen hatan jelentkeztek hozzám, két korosztályból. Délelőtt a kisebbekkel, délután a nagyobbak foglalkozok.