Bemutatkozunk

Bemutatkozunk

Reményeink szerint már hallott az Angyalsóhaj Alapítványról, amelyet makói, illetve a városhoz szorosan kötődő civilek hoztak létre.

A szervezet, amelynek alapítója Farkas László, az oktatás és a szociális támogatás terén szeretne új lehetőségeket teremteni a fiataloknak. Az alapító felkérésére az ügy mellé olyan, a városban ismert személyek álltak, akik saját szakmájukban sok éves tapasztalattal rendelkeznek, munkájukat elismerik.

A hét fős kuratórium tagjai: Kincses Tímea, a HSZC Návay Lajos Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma igazgatója, Juhászné Rácz Zita, a deszki kórház gazdasági vezetője, Dr. Csikota József, a Makói Magán Zeneiskola igazgatója, Botlik Anita szociális szakember, dr. Jeszenszky Diána jogász, és Varga Márta, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője. Szeretnénk most bemutatkozni, részletesen ismertetni a szervezet célját, a kuratórium munkáját és jövőbeni terveinkhez az Ön támogatását is kérni.

2016 a kezdet éve volt

Idén áprilisban történt meg az alapítvány létrehozásának és céljainak sajtónyilvános bejelentése. Itt mutatkozott be a kuratórium hét tagja és itt jelölte meg az alapító a szervezet céljait. Az alapítványt szeptemberben vette nyilvántartásba a Törvényszék. Az eddig eltelt időszakban is lelkes szervezőmunka folyt, ami a jövő évet készítette elő.

Tervek az új évre

2017-ben folytatni szeretnénk az idén már megkezdett munkát: a szociális segítségnyújtást és a tehetségek támogatását.

Legnagyobb vállalásunk az, hogy megkezdje működését  a Művészetek Katedrája Összművészeti Szabadegyetem itt Makón.

Célunk, hogy a kiváló, helyi művészeti képzésekben megszerzett tudást közelítsük a művészi minőséghez.

Amit a céljainkról tudni kell

 

Három fő célkitűzése van az alapítványnak: a szociálisan rászorulók támogatására a „Fogadj örökbe egy családot!” program, nyújt lehetőséget. A tehetséges makói fiatalok felkarolásában a Makó számít rád! alap nyújt segítséget.

A „Művészetek Katedrája” nem más, mint egy összművészeti szabadegyetem. Ez egy magas színvonalú művészeti kurzus, mely az előadóművészetek közül a tánc, színjátszás, hangszeres zene, ének és  a képzőművészet ágait fejleszti a jelentkező hallgatókban.

A katedra - a tervek szerint - 2017 nyarán nyitná meg először kapuit, mind a határon innen, mind pedig a határon túlról érkező tehetségek és az őket képző neves művésztanárok előtt. 

A  kurzusok a Korona épületében valamint a művészeti iskola speciális tantermeiben kapnak majd helyet. A szükséges átalakításokhoz, fejlesztésekhez pályázatok útján teremtjük elő a forrásokat.

A „tanári kar” tanszakonként országosan elismert művészekből áll, fontos rendezőelv, hogy az egykoron Makóról immár befutott művészek is tanítanak majd a szülővárosukban.