Ballagó diákok jutalmazása

Ballagó diákok jutalmazása

Néhány héttel a ballagás előtt idén is azt kértük a középiskolák

nevelőtestületétől, hogy tegyenek javaslatot egy olyan diák személyére, aki tanulmányi és közösségi munkájával középiskolás évei alatt a legtöbbet

nyújtotta, és kivívta ezzel a teljesítménnyel szűkebb és tágabb környezete elismerését.

A díjunk nettó 50 ezer forint pénzjutalom, amellyel a díjazott továbbtanulását segítjük, és erősíteni szeretnénk személyes kötődését Makóhoz.

A makói középiskolák ballagási ünnepségein kuratóriumunk tagjai adták át a végzős diákoknak az elismerést:

az Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola végzős tanulói közül Frank István 13. osztályos mezőgazdasági gépésztechnikus vette át az elismerést fővédnökünktől, Farkas Éva Erzsébet polgármestertől,

a Návay Lajos Technikum és Kollégium végzősei közül Ádók Eliza Erika vette át a díjat Farkas László alapítótól és Szilágyi Réka kuratóriumi tagtól.

a József Attila Gimnáziumban Szűcs Lili, 12. C osztályos tanulónak Varga Márta és Vargáné Szalados Klára gratulált a díjhoz,

a Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolában pedig Juhászné Rácz Zita kuratóriumi tag, adta át a díjat Kelemen Petrának.

A végzősöknek sok sikert kívánunk az érettségi vizsgákhoz és kívánjuk, hogy váljanak valóra a jövőre vonatkozó terveik!