Mindkettőjüket az iskolájuk tantestülete javasolta az elismerésre, mert diákéveik alatt példaadó tanulmányi és közösségi munkát végeztek.

Ma fővédnökünk, Farkas Éva Erzsébet polgármester a sajtó munkatársaival együtt meglátogatta a Mocorgó Mazsolákat az Erzsébet házban.

Szeretettel gratulálunk annak a két, tehetséges, zenei tanulmányokat folytató makói növendéknek, akiket a napokban külön is jutalmazott alapítványunk kuratóriuma.

Hétfőn már indulnak az Erzsébet házi táborok

Idén is megnyitja kapuit az Erzsébet-ház a táborozók előtt.

Tizenegy héten keresztül várják a kicsiket és felnőtteket az Erzsébet házban megrendezésre kerülő táborokba. A tematikus hetek között korai fejlesztés, színjátszó, balerina, fafaragó, kézműves és jógatábor egyaránt megtalálható, de itt tartja a Natura Művésztelep is nyári szimpóziumát. A részletekről Farkas Éva Erzsébet az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke, Dr. Csikota József kuratóriumi tag és a táborvezetők számoltak be.

Az Angyalsóhaj Alapítvány az idei nyáron is érdekes és változatos programokkal várja a gyermekeket és fiatalokat 11 héten át, június 14. és augusztus 27. között az Erzsébet-házban.

Oda is eljutott a segítségünk, ahol a legnagyobb szükség van rá. Legyen áldott a húsvétjuk a hajléktalanoknak!

Oldalak