Második évadát nyitotta meg az Angyalsóhaj Alapítvány Művészetek Katedrája. 

Nemcsak a csángók énekeit, a lelkületüket is megismerik

Népi ének kurzust tart Petrás Mária, Magyar Örökség-díjas népdalénekes Makón a Művészetek Katedrája részeként. A kurzus vezetője nemcsak a csángó énekeket tanítja, hanem annak kultúrájába és lelkületébe is bevezeti a résztvevőket. A Fájdalmas Szűzanya Kápolnába Farkas Éva Erzsébet polgármester is ellátogatott, hogy meghallgassa őket.

Egy hangszer is állhat modellt a festőnek

Egyre népszerűbb a Művészetek Katedrája. A makói nyári összművészeti szabadegyetem kurzusaira több mint hatvanan jelentkeztek. Elsősorban helyi, illetve a kistérségből érkezőkkel foglalkoznak a neves mestertanárok, de az ország különböző pontjairól jöttek még diákok. A cél, hogy a szünidő alatt a különféle oktatási intézményekben megszerzett tudásukat mélyítsék, s minél felkészültebben vágjanak neki a szeptemberi iskolakezdésnek.

Elstartolt a Művészetek Katedrája

A növendékek és a mestertanárok köszöntésével, majd a nagyközönség számára szervezett Katedra Plusz beszélgetéssel indul el az idei Művészetek Katedrája Makón. A közös munka megkezdése alkalmából vendégként érkezett városunkba Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, aki kiemelte nagyon fontos, hogy mindenki életében ott legyen a művészet.

Nem kell Budapestre utazni a művészetért

Neves mestertanárok foglalkoznak hétfő óta Makón a tehetséges fiatalokkal. Sonkodi Rita festőművész, Petrás Mária népdalénekes, Natalia Gorbunova hárfaművész, valamint Wangtae Lim dél-korai filmrendező és Czibolya Kálmán független filmes tart kurzusokat egészen augusztus 15-ig. A Művészetek Katedráját az Angyalsóhaj Alapítvány szervezte meg.

Újra várja a tanulni vágyókat a Művészetek Katedrája

A személyiségfejlesztés egyik legfontosabb eszköze a művészetoktatás – emelte ki Farkas Éva Erzsébet, az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke az idei Művészetek Katedrája programsorozattal kapcsolatos sajtótájékoztatón hétfőn. A rendezvények iránt előzetesen közel másfélszer annyian érdeklődnek, mint a tavalyi évben. Idén is minden kurzuson neves és elismert művészek szárnyai alatt tanulhatnak a jelentkezők.

Több mint 60 fiatal jelentkezett a Művészetek Katedrájára

Az idén második évébe lépő szabadegyetem Augusztus 6-tól 15-ig tart, elismert mestertanárokkal indul a képzés négy művészeti ágban.

A tavalyi első évhez képest jóval többen jelentkeztek az Angyalsóhaj Alapítvány által szervezett Művészetek Katedrájára, így a négy művészeti ágban mintegy 60 fiatal fog majd részt venni az augusztus elején kezdődő szabadegyetemen.

Farkas Éva Erzsébet, az alapítvány fővédnöke elmondta, a legfontosabb cél, hogy a tehetséges fiatalok kiváló szakemberektől tanulhassanak a művészeti ágakban, ne kelljen más nagyvárosokba utazni.

Oldalak