Terápiás tábornak adott otthont a makói ERZSÉBET-HÁZ

A makói Angyalsóhaj Alapítvány által szervezett tematikus táborok sora most a terápiás táborral folytatódott. Siketné Torma Gabriella gyógypedagógus, a foglalkozások vezetője a Rádió 7-nek elmondta: különböző fogyatékkal élő gyerekek, illetve fiatal felnőttek vettek részt az Erzsébet-házban rendezett programokon. Hozzátette: a foglalkozásokat úgy állították össze, hogy minden korosztálynak megfeleljen.

Rendőrségi bemutató és Lélektánc az Erzsébet-házban

Rendőrségi bemutató is színesítette az Angyalsóhaj Alapítvány második táborának programját. Az Erzsébet-házban a múlt héten Kincses Tina pszichológia szakos egyetemi hallgató és segítői tartották a foglalkozásokat. A táborvezetők a fiataloknak többek között táncot, kézműves foglalkozásokat, önismereti tréningeket és nyelvi játékokat tartottak.

Bátori Éva: én a szeretet alapú énekiskolát tanítom

A hűvös, esős idő ellenére is nagy érdeklődés övezte péntek este az Erzsébet-ház táborzáró programját, amelynek e heti vendége Bátori Éva operaénekes volt, akivel Szilágyi Réka beszélgetett.

Ezen a héten a Kincses Tina által vezetett, Lélektánc táborral folytatódott az Angyalsóhaj Alapítvány nyári táborainak sorozata az Erzsébet-házban. A hetet pedig az előzőhöz hasonlóan – amelynek vendége Benkóczy Zoltán volt – egy különleges beszélgetéssel zárták.

Otthonra találnak a sérült fiatalok Makón

Ősszel indulhatnak a makói Erzsébet ház sérült fiatalokat szolgáló programjai. Az épület egyúttal a tehetséges fiatal művészek fejlődését is segíti a jövőben.

– Bár most nyári táboroknak ad otthont, ősztől, a szükséges hatósági engedélyek megérkezése után az Erzsébet ház kész a halmozottan sérült fiatalok napközi ellátását, fejlesztését biztosítani – válaszolta lapunk kérdésére Farkas Éva Erzsébet, a házat fenntartó Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke.

Oldalak