Összefogtak Lottiért a Makóiak

A makói önkormányzat és az Angyalsóhaj Alapítvány összefogásának köszönhetően januárban elkezdődhet az izomgyengeségben szenvedő 2 és fél éves Balogh Lotti gyógykezelése. Varga Márta, a civil szervezet kommunikációért felelős kuratóriumi tagja a Rádió 7-nek elmondta: a kislány szülei kértek segítséget, ugyanis egyedül nem tudják előteremteni a kezelés költségét, ami egy évre 1,5 millió forint.

Az Angyalsóhaj Alapítvány és az önkormányzat összefogása segít Lottinak

A makói önkormányzat és az Angyalsóhaj Alapítvány segítségének köszönhetően januárban elkezdődhet annak a makói kislánynak a speciális terápiája, akinek a szülei néhány nappal ezelőtt a közösségi médián keresztül fordultak a nyilvánossághoz, támogatást kérve. Az izomgyengeségben szenvedő Balogh Lottika szülei felkeresték fogadóóráján Farkas Éva Erzsébetet is, hogy tájékoztassák őt nehéz helyzetükről: kislányuk gyógykezelése ugyanis 1,5 millió forintba kerülne. A város polgármestere gyors közbenjárásának köszönhetően megnyílt az út a kislány gyógyulása felé.

Óriási sikere volt a makói nyári táboroknak

Makón július 16-tól egészen augusztus végéig számos nyári tábort szerveztek a gyerekeknek, fiataloknak. Farkas Éva Erzsébet polgármester, az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke a Rádió 7-nek elmondta: a veszélyhelyzet elmúltával nem csupán az önkormányzat, hanem számos civil szervezet, sportegyesület, de még baráti társaság is tartott különböző foglalkozásokat.

Számtalan támogatója volt az Erzsébet-ház idei táborainak

Az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke, Farkas Éva Erzsébet egy Makót bemutató kötettel, és állófogadással mondott köszönetet azoknak, akik segítették a az Erzsébet-házban tartott táborok létrejöttét és lebonyolítását.

Hét héten keresztül folyamatosan zajlottak a táborok idén az Erzsébet-házban, amelyeken sok egészségkárosodással élő gyermek és fiatal is részt vett. A programok magánszemélyek, civil szervezetek és vállalkozások összefogásával tudtak megvalósulni, nekik mondott most kösznetet az Angyalsóhaj Alapítvány fővédnöke.

Népszerű a „Lélektánc – Angol” tábor

Az Angyalsóhaj Alapítvány nyári rendezvényeinek sora egy ráadás programmal egészült ki a héten, hiszen a „Lélektánc – angol” tábort a nagy érdeklődésre való tekintettel másodjára is megrendezték az Erzsébet - házban. A szervezők újdonságokkal is készültek a gyermekeknek, így volt például lovaskocsikázás a városban. A résztvevőkhöz Farkas Éva Erzsébet, az alapítvány fővédnöke is ellátogatott.

Mert olyan jól sikerült az előző.

Egy lábbal is teljesértékű életet él Máté Roland

A fiatal műsorvezető-szerkesztőnek szinte egyik pillanatról a másikra kellett egy vérrög miatt amputálni a bal lábát, miközben az élete is veszélyben forgott. Az Erzsébet-ház tegnapi táborzáró beszélgetésén felépüléséről beszélt, és arról, hogyan lehetséges így is teljesértékű életet élni.

– Szombat délben még dolgoztam, vasárnap este pedig már láb nélkül ébredtem, aminek nem volt semmi előjele. – foglalta össze egy mondatban Máté Roland azt a rémálomba illő történetet, amit az ember a legnagyobb ellenségének sem kíván.

Oldalak