Világifjúsági Fúvószenekar is színesíti idén a Művészetek Katedráját

Augusztus 5 és 15 között nyolc művészeti kurzus kerül megrendezésre a Nyári Összművészeti Szabadegyetemen.

Színművészet, népi ének, hegedű, klasszikus ének, rézfúvós, mozgásművészet és képzőművészet kurzus is várja a Művészetek Katedrája résztvevőit, de egy Világifjúsági Fúvószenekar is alakul augusztus első felében, amely nemcsak Makón, hanem Oroszországban is színpadra állhat majd.

– Amikor elkezdtük három évvel ezelőtt, azt tűztük ki magunk elé, hogy olyan nagyon sokan vagyunk művészek, akik elszármaztunk Makóról, hogy visszajönnénk ide, visszahoznánk a barátainkat, és a most felnövekedő kis művészpalántákat próbálnánk esetleg arra az útra ráirányítani, ami nekünk már a hátunk mögött van. Szerintem ez egy nagyon felelősségteljes dolog, mert akiket a “kezünkbe kapunk”, nemcsak mesterként, hanem kicsit barátként is szeretnénk segíteni – hangsúlyozta Bátori Éva operaénekes, Érdemes és Kiváló művész, visszaemlékezve a katedra indulására. A klasszikus ének kurzus vezetője továbbá kiemelte: nem lesz olyan kurzus, amelybe nem lesz makói gyerek benne, ebben pedig az Angyalsóhaj Alapítványnak nagyon nagy szerepe van.

Az idei évben újdonság, hogy egy látványos weboldal is várja a kurzusok után érdeklődőket, ahonnan a jelentkezési lap is könnyedén elérhető. Mint Kis Izabella elmondta: a felhasználóbarát honlapon egy visszaszámláló is található, amely jelzi, mikor veszi kezdetét a Művészetek Katedrája. Ezek mellett a katedra hitvallásáról is olvashatnak a weboldalra látogatók, de az utóbbi két év történéseit is megtekinthetik a galériában.

A katedra életében először az idei évben egy Világifjúsági Fúvószenekar is alakul, amelybe a világból mindenhonnan érkeznek majd, Amerikától kezdve, Európán át, egészen Kínáig – tudtuk meg Csikota Józseftől. A mintegy 100 fős zenekar egy világrepertoárral készül, minden földrészről egy-egy zeneszám felcsendül majd augusztus 15-én, Makón a pavilonban egy hangverseny keretein belül, illetve Oroszországban is színpadra áll majd a zenekar, amelynek vezetője Marosi László karmester lesz majd.

– A fiatalok jönnek ide; makóiak és nem makóiak, az egész világ rákattinthat a honlapra, és valahol úgy érezzük, hogy tényleg itt, Magyarországon van egy határ menti kis város, és valami szépet, jót, világraszólót tud csinálni – fogalmazott Csikota József, kiemelve a városvezetés és a polgármester, illetve a támogatók segítségét.

– Azt érzem, azt élem meg, hogy ebben a városban nagyon sok mindenki összefog, és egy nagyon jó dologért menetelünk előre, nemcsak itt Makón, a megyében, vagy Magyarországban, Európában, hanem azt is mondhatnám, hogy az egész világban jó irányba vagyunk – hangsúlyozta.