Nyári tematikus táborok az ERZSÉBET-HÁZban június 14-től augusztus 27-ig

Nyári tematikus táborok az ERZSÉBET-HÁZban június 14-től augusztus 27-ig

A táborok iránt érdeklődni, a programokra jelentkezni a plakáton megadott elérhetőségeken lehet.

Nyári táborok a sokszínűség jegyében, 11 héten át az Erzsébet házban.

A pár hónapos babáktól a felnőttekig, a művészeti foglalkozásoktól a lelki és testi rekreációig igen széleskörű „táborkínálattal” tölti meg az Erzsébet házat az idei nyáron az Angyalsóhaj Alapítvány. A tematikus hetek között korai fejlesztés, színjátszó, balerina, fafaragó, kézműves és jógatábor egyaránt megtalálható, de itt tartja a Natura Művésztelep is a nyári szimpóziumát.

Idén a nyári szünidő teljes időtartama alatt, tehát 11 héten át folyamatosan nyitva lesz az Erzsébet ház: szinte minden korosztály és számos érdeklődési kör megjelenik a programsorozatban a vakáció kezdetétől egészen az új tanév nyitásáig. Június 14-től, augusztus 27-ig, értelmes és hasznos elfoglaltságot jelentő táborok várják az érdeklődőket. Mindegyik munkáját alkotó, művész, vagy a szakterületét kiválóan művelő táborvezető irányítja.

Az első hét a 6 hónapostól a három éves korú apróságoké, akiknek a neveléséhez, fejlesztéséhez adnak kézzelfogható segítséget a Pedagógiai Szakszolgálat szakemberei: Siketné Torma Gabriella és Koczkás Anikó gyógypedagógusok.

Ezt június 21-től a VIII. Kocsis György Színjátszó tábor követi – a tábor közismerten a színpadi mozgás, a drámajáték iránt érdeklődő gyerekek és fiatalok közkedvelt nyári találkozóhelye, ahol színművészek, mint például Szilágyi Annamária és Tege Antal kezei között fejleszthetik képességieket.

Június 28-tól megtelik tütüvel az Erzsébet ház, a VargaBalett Táncműhely 4 és 7 év közötti balerináinak köszönhetően, Varga József és munkatársai táncpedagógiai foglalkozásai közben.

Július 5-től július 16-ig a mesék birodalmává válik az épület: előbb alsó tagozatosok, majd fiatal fogyatékos felnőttek élik át és dolgozzák fel egyes mesék világát gyógypedagógusok: Gethe Anna és Antalné Varga Anikó segítségével.

Július 19-től a papír megszelídítésére vállalkozó ügyes kezű általános iskolások jelentkezését várják a kézműves táborba, ahol különleges papírmegmunkáló technikákkal ismerkedhetnek meg Oláh Nóra irányításával.

Július 16-tól a fafaragás titkaiba avatja be szintén ugyanezt a korosztályt Bede Dánijel, majd ezt a programot követi a Natura Művésztelep nyári szimpóziuma, augusztus 2-tól egy héten át. A telep munkáját ezúttal is Karsai Ildikó vezeti.

Az utolsó nyári hónapban két hétig a jógáé lesz a főszerep Farkas Eszter Abigél jóvoltából, végül az iskolakezdést teheti majd könnyebbé a zárótábor, amelynek szakmai programját Koczkás Anikó és Varga Edit gyógypedagógusok állították össze.

Természetesen idén sem maradnak el a kiegészítő élményprogramok, mint például a rendőrség és a katasztrófavédelem bemutatója, valamint meglepetés koncertekkel is készülünk!