Megérkeztek az Erzsébet házba az összegyűjtött adományok

Megérkeztek az Erzsébet házba az összegyűjtött adományok

A november második felében útjára indított kezdeményezés pénteken ért véget, az addig beérkezett tárgyakat a hétvégén ózongenerátorral fertőtlenítették és a mai napon szállította át Csőke Norbert, a Figyi Coffee tulajdonosa az Erzsébet házba. Az Angyalsóhaj Alapítványnak átadott adományokat a szervezet alapítója, Farkas László és fővédnöke, Farkas Éva Erzsébet fogadta.

A csomagok elkészítése az önkéntesek segítségével megkezdődött, december 22-én, kedden megkapják ajándékukat azok, akiknek a karácsonya e nélkül szerényebb lenne.

Hálásan köszönjük mindenkinek a felajánlását, és az önkéntesek segítségét!