Harmadjára is lesz Művészetek Katedrája Makón

Nyolc művészeti ággal, és két „Katedra Plusz” vendéggel tartja meg augusztus 5. és 15. között az összművészeti szabadegyetemet az Angyalsóhaj Alapítvány. Kerekasztal beszélgetésen mutatták be az idei programot.

– Szeretnénk Makóra visszahozni abból a tapasztalat mennyiségből, amit szereztünk a világban. – mondta el portálunknak Bátori Éva a Művészetek Katedrája Kezdeményezésről. Az operaénekes kiemelte, a tavalyi négy művészeti ág tovább bővült, idén nyolc kiváló tanár érkezik Makóra a nyáron.

– Rengeteg tábor, nyári egyetem van, olyan azonban, ahol majdnem minden művészeti ág megtalálható, nem nagyon. Az is a különlegessége, hogy a művészeti ágak átjárhatóak egymás közt. – tudtuk meg Bátori Évától.

Az operaénekes hangsúlyozta, a kurzusok is egyre népszerűbbek, ami többek között annak is köszönhető, hogy a város teljes támogatását élvezi a Művészeti Katedra.

– Nagyon ritka Magyarországon, és mindenütt a világban, hogy egy ilyen, kultúrát szerető és támogató polgármestere van egy városnak. Majdnem mindenütt a pénz az úr, a művészet pedig viszi, és nem hozza. – tette hozzá.