Csaknem 30 adományozó közel 500 doboz süteményével vártuk a Makovecz téren a vendégeket.

Csaknem 30 adományozó közel 500 doboz süteményével vártuk a Makovecz téren a vendégeket.

Advent első vasárnapja hagyományosan a mi napunk is, hiszen a jótékonysági ajándékvásárunk és az ünnepvárás első napja immár évek óta összekapcsolódik Makó életében.

Az összefogás édes ünnepe ezúttal nem maradt el. Köszönet és hála ezért a cukrászatoknak, péküzemeknek élelmiszer boltoknak, akik a járványhelyzet miatt átvették a szorgos háziasszonyok szerepét és előrecsomagolt készítményeiket küldtek, hogy ezúttal is sikeres lehessen a gyűjtésünk.

Csaknem 30 adományozó közel 500 doboz süteményével vártuk a Makovecz téren a vendégeket.

Jó hír, hogy ők idén minden eddigi alkalomnál adakozóbban voltak:165 ezer forinttal járultak hozzá alapítványunk karácsonyi akciójához.

A magánszemélyek tárgyi adományait a Figyi Coffee segítségével továbbra is gyűjtjük. A kávézó csapata idén is a mi civil szervezetünknek ajánlotta fel mindazt a tartós élelmiszert, játékot, könyvet és ruhaneműt, amit a makóiak felajánlottak.

A Deák Ferenc utcai helyiségükben, december 3-ig még bárki vihet ilyesmit.

A TESCO makói áruházában is találkozhatnak majd az alapítványunk önkénteseivel. Ha itt vásárolnak, néhány tartós élelmiszerrel szintén hozzájárulhatnak a gyűjtésünkhöz.