Ajándékokkal lepték meg a Tulipán utcai óvodába járó gyerekeket

Vidáman telt a mai nap a Tulipán utcai óvodában, hiszen több kosárnyi játékkal lepték meg az óvodába járó, hátrányos helyzetű gyermekeket péntek délelőtt.

Mint Varga Ferenc portálunknak elmondta, a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány és az Angyalsóhaj Alapítvány felajánlásából adták át ezeket a szép ajándékokat, amelyekben mindenki megtalálhatja az örömét.

Az önkormányzati képviselő elárulta: szeretnék a továbbiakban is az ilyen akciókat folytatni, az óvodákat támogatni, hiszen mindenben állnak rendelkezésükre, amiben tudnak, és szeretnék biztosítani őket az önkormányzat együttműködéséről.

– Az itt lakó és az ide járó gyermekek nagy része részt vett a Honvéd soft programban, ugye különböző fejlesztésekkel, csoportfoglalkozásokkal próbáljuk őket segíteni, és nagy örömünkre szolgál, hogy az óvodavezető asszony is a Honvéd soft programban dolgozik, a Kavarda klubot vezeti – emelte ki Varga Ferenc.