Összefogtak a makói táncosok: több mint egymillió forint gyűlt össze a gálaesten

Mintegy 1,3 millió forint gyűlt össze szombat este a jótékonysági gálaesten a földeáki Mikáczó család részére, amelyen a Forgatós Táncegyüttes, az Írisz Táncklub és a VargaBalett Táncműhely állt színpadra. A nemes kezdeményezéshez többek között vállalkozások és magánszemélyek is csatlakoztak.

Mint Varga Márta az est elején kiemelte: a szervezők, a műsorban közreműködők, a támogatók és a nézők egyet akarnak a mai napon: segíteni egy nehéz helyzetbe került földeáki családnak. Felidézte, tavaly ősz óta Mikáczóék szomorú sorsa sokak előtt vált ismertté és sokan próbáltak már hozzájárulni valamiképpen ahhoz, hogy Anita és Sándor élete rendeződhessen, közelebb kerülhessenek a gyógyuláshoz mindketten.

– A Forgatós Táncegyüttes egyik tagja, a 15 éves Horváth Panka is segíteni szeretett volna osztálytársa családján, ezért fordult a Forgatós művészeti vezetőjéhez, Doktor Lászlóhoz, hogy rákérdezzen: mit tudna tenni a család érdekében az ő közösségük? Az év elejére meg is született az ötlet, és az összefogás, hogy több makói művészeti csoport egy jótékonysági műsor bevételét ajánlja fel nekik – emelte ki Varga Márta, aki továbbá rámutatott, a három táncművészeti ág makói képviselői mellett az Angyalsóhaj Alapítvány, Kővári Róbert vállalkozó és a ContiTech is csatlakozott a kezdeményezéshez, emellett pedig a közönség, több makói vállalkozás és magánszemélyek is segítik a családot a szükséges gyógyászati eszközök megvásárlásában.